2024.04. 25.

Euroliga: Panathinaikosz – Maccabi Tel Aviv

Euroliga: Panathinaikosz – Maccabi Tel Aviv

A Panathinaikosz és a Maccabi Tel Aviv ma játssza az Euroliga rájátszásának második mérkőzését. Az első mérkőzés nagyon magas színvonalú kosárlabdát hozott mind a 40 perc alatt és a végén meglepetés született, hiszen a Maccabi Tel Aviv 87-91-re nyerni tudott, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé! Ma a Panathinaikosznak több, mint kötelező a győzelem!

  • Az első meccs első negyede viszonylag kiegyenlített volt. A második játékrészben Ergin Ataman csapata átvette az irányítást a mérkőzésen és úgy játszottak, hogy senki nem gondolhatta, hogy ezen a meccsen kikaphatnak! Kostas Sloukas kiválóan irányította a Panathinaikosz támadásait, Mathias Lessort pedig dominált az ellenfél palánkja alatt, Luca Vildoza szórta a hárompontoskat, Juancho Hernangomez irányította a védőlepattanókat, Jerian Grant pedig nagyon odaadóan védekezett. Aztán jött a harmadik negyed, amely megint kiegyenlített volt, de még vezetett a Pana. A meccs utolsó 5 percében úgy zuhantak össze a Pana játékosai, ami elfogadhatatlan a rájátszásban! A Maccabi pedig volt annyira jó, hogy ezt kihasználja és nyert! Mathias Lessort volt messze a Panathinaikosz legjobb játékosa. 22 pontot szerzett, 11 kísérletéből kilencet értékesítve, és nem kevesebb mint 10 faultot húzott be. Ma nincs mese, nyerni kell, mert ha nem sikerül, akkor már csak a csoda segíthet a továbbjutás érdekében!
  • A Maccabi győzelmét a koncentráció fenntartása okozta! Annak ellenére, hogy a mérkőzés döntő pillanataiban a sérült Wade Baldwin nélkül játszottak, a Maccabi Tel Aviv játékosai nagyon fontos győzelmet arattak. Akkor sem vesztették el a koncentrációt és az összpontosítást, amikor a Panathinaikosz dominált. ürelmesen játszottak minden támadásnál, és okosan vártak a lehetőségükre. Az utolsó negyedben Bonzie Colson és Lorenzo Brown kiváló teljesítményének köszönhetően megfordították a meccset. Nagyon nagy baj, hogy a csapat egyik legjobbja, Wade Baldwin az utolsó negyedben megsérült! Kérdés, hogy parkettra tud-e lépni ma, de azt gondolom, a legbiztonságosabb megoldást választják és inkább megvárják a felépülést, hiszen a „hazai” meccseken szükség lesz a játékára!
  • Baldwin nélkül bajban lesz a Maccabi, másrészt a Pana vért fog inni ma! Ma nyerni fog a görög csapat és hasonlóan támadó-stílusú meccset várhatunk! Tipp: Panathinaikosz nyer + több mint 159,5 pont a mérkőzésen

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Panathinaikosz – Maccabi Tel Aviv
Panathinaikosz nyer + több mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.95 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.