2024.03. 19.

Euroliga: Partizan – Baskonia

Euroliga: Partizan – Baskonia

Az Euroliga 30. fordulójában két olyan csapat találkozik a belgrádi Stark Arénában, amelyek még egyaránt reménykedhetnek a playoffra. A 10. helyen álló Partizan a 8. Baskoniát fogadja.

  • A Partizan is, mint a szerb csapatsportoknál általában igaz, hazai körülmények között sokkal jobb teljesítményt nyújtanak. Az utóbbi öt meccsükből négyet megnyertek a Stark Arénában, őrjöngő szurkolók ezrei előtt és ez bizony nagyon komoly hozzáadott plusz. Zeljko Obradovic csapata idegenben gyengébb, 16 idegenbeli mérkőzésükből 13-on vereséget szenvedtek. Legutóbbi kudarcukat múlt héten Barcelonában szenvedték el 76-94-re, ahol az utolsó negyedben szűk nyolc pontot dobtak, miközben 20-at kaptak. A Partizan jelenleg 13 győzelemmel és 16 vereséggel a 10. helyen áll a tabellán, és ezt a 10. helyet kell megőrizni, ami nagyon nehéz feladat lesz, hiszen szoros a verseny! A csapat egyik legjobbja, az amerikai Zach LeDay nem lesz elérhető, mert édesapja elhunyt, így az Egyesült Államokba kell utaznia.
  • A Baskoniáról pont ugyanazt lehet elmondani, mint a Partizanról! Jelenleg 16 győzelemmel és 13 vereséggel a nyolcadik helyen áll. Dusko Ivanovic irányításával a csapat az utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyert, a Maccabi Tel Aviv, az Asvel, az Alba és az Olimpia Milano ellen diadalmaskodott, az egyetlen vereséget a Fenerbahce ellen szenvedte el. Az összes győzelmüket hazai pályán aratták! Idegenben azonban kevésbé meggyőző a formájuk, az utolsó hat találkozójukon mindössze egy győzelmet szereztek csak. halifa Diop sérülés miatt kiesett, míg Nikos Rogkavopoulos játéka kérdéses.
  • Mindketten otthon erősek, idegenben gyengébbek. A Baskonia nagyon nehéz meccsre számíthat egy zsúfolásig telt őrjöngő szurkolótábor előtt játszó Partizannal szemben. Zach LeDay hiánya ellenére a Partizan esélyesként lép pályára. A győzelem megszerzéséhez meg kell mutatniuk a támadójátékukat, ami ebben a szezonban eddig az erősségük volt.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Partizan – Baskonia
Partizan +3,5 és több mint 160,5 pont | 1.72 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.