2023.10. 26.

Euroliga: Real Madrid – Barcelona

Euroliga: Real Madrid – Barcelona

Az Euroliga ötödik fordulójában egy igazi klasszikus rangadó kerül sorra, mégpedig a Real Madrid és a Barcelona csapatai között, ezúttal a WiZink Centerben. Mindkét csapat kiemelkedően jól teljesít az új szezon kezdetén, az Euroligában eddig még nem szenvedtek vereséget. Ez után a meccs után egyikük vereséggel távozik majd.

  • A Real Madrid ellenállhatatlanul kosárlabdázik az idei szezonban, hiszen egymás után 12 győzelmet arattak minden kiírást figyelembe véve. Biztosították a spanyol Szuperkupát, és hat győzelmet arattak az ACB Ligában, valamint négy diadalt az Euroligában. Az Euroligában nyújtott teljesítményük különösen remekbe szabott, hiszen átlagosan 14 pontos győzelmekett arattak. Sorrendben megvertékt a Baskonia, az Anadolu Efes, a Zalgiris és az Olimpia Milan csapatait is, ezzel bizonyítva, ők az egyik első számú esélyes a trófea elhódítására. Facundo Campazzo minden meccsen hozza magát, ezzel már most, a szezon elején a Real Madrid vezéregyéniségévé nőtte ki magát. Walter Tavares sérülését kihasználva egyenletesen jó teljesítményt nyújtott Vincent Poirier is, a francia center az első négy Euroliga-meccsen 12,2 pontot és 5,2 lepattanót átlagolt.
  • A Barcelona is repülőrajtot vett az Euroligában, hiszen a katalán csapat az Euroliga első négy fordulójában nem talált legyőzőre. Sorrendben az Anadolu Efes, az Olimpiakosz, a Partizan és a Bayern ellen is győztesen kerültek ki. Ennek következtében négy forduló után az Euroliga két veretlen csapata között állnak. A két magasember remekül teljesít. Jan Vesely és Willy Hernangomez folyamatosan folyamatosan a kimagaslót nyújtanak minden mérkőzésen. De a csapat többi posztján is kiemelkedő teljesítmények születnek. Jabari Parker és Oscar Da Silva remekül támogatja a centereket, emellett meg kell említeni Nicolas Laprovittola kiváló dobofórmáját, így a Barcelona minden pozícióból félelmetes fenyegetést jelent.
  • Minden sorozatnak vége szakad egyszer, és minden jó csapat találkozik egyszer egy jobbal. Ez a jelenség most a Barcelona számára érkezhet el, mert bár kiválóan teljesít Roger Grimau gárdája, a Real Madrid még így is nagyobb minőségi erőt képvisel. Éppen ezért a fehér mezesek győzelmét várom és legalább 160 pontot a két remek gárdától.

tipp
Real Madrid – Barcelona
Real Madrid meccsgyőzelem & több mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.95 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.