2024.03. 07.

Euroliga: Real Madrid – Fenerbahce

Euroliga: Real Madrid – Fenerbahce

Az Euroliga huszonnyolcadik fordulójában a Real Madrid hazai körülmények között fogadja a Fenerbahce gárdáját. Az első mérkőzésen a törökök győztek!

  • A Real Madrid csapata az alapszakasz után szinte már bebiztosította az első helyet, és jelenleg 22-5-ös mérleggel áll, ami négy győzelemmel több, mint legközelebbi riválisa. Az utóbbi időben azonban sokkal rosszabbul játszanak, mint a szezon legelején, és nyilvánvaló, hogy a rájátszás előtt komoly formahanyatláson mennek keresztül. A legutóbbi meccsen simán kikaptak a Panathinaikosztól, előtte pedig a Milano is legyőzte őket. A Fenerbahçe ellen az alapszakaszban meglehetősen bizarr módon, a meccs utolsó másodperceiben jegyezték első vereségüket és ma ezen kellene bosszút állni. A Copa de la Rey-t a Real nagyon simán és biztosan nyerte meg, ezzel bebiztosítva az idei szezon első trófeáját. Yabusele kiváló formában játszik, és megállíthatatlan, Tavares sérülése után visszatért és egyre jobb lesz.
  • A Fener elég sokat javított a támadójátékán, és az egyik legeredményesebb csapat az elmúlt fordulókban. A legutóbbi fordulóban a Baskonia ellen 111 pontot szereztek, és ezzel megdöntötték az idei szezonban felállított pontrekordjukat. A Fenerbahce számára nagyon fontos, hogy nagy támadó segítséget kaptak az új török válogatott Tarik Biberovic személyében, aki az utóbbi időben remekül dob, Baskonia 17 pontot szerzett, míg Hayes-Davis 19 ponttal volt a legeredményesebb.
  • A Real a mérkőzés favoritja, és úgy gondoljuk, hogy maximálisan koncentrálni fognak, hogy véget vessenek a két vereségből álló rossz sorozatuknak. A Fenerbahce azonban remek formában van az utóbbi időben, és támadó képességeivel fel tudják venni a versenyt a Real csapatával. Legalább 158 pont várható

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Real Madrid – Fenerbahce
Real Madrid nyer + több mint 157,5 pont a mérkőzésen | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2024-03-07 17:15:40
🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.03.07. 20:05
Maccabi TA - Zalgiris Kaunas
Hazai csapat - Pontszám 84,5
Több, mint 84,5
1.59 83 - 76
2024.03.07. 20:45
Real Madrid - Fenerbahce
Pontszám 163,5
Több, mint 163,5
1.66 79 - 89
2024.03.07. 18:45
Veszprém - Magdeburg
Gólszám 59,5
Több, mint 59,5
1.49 28 - 30
Eredő odds 3.93
Tét 100
Kihagyott nyeremény 393
Bazs95 2024-03-07 14:41:17
Ha már mondjátok Nigel-t akkor lássuk dob-e 12 pontot.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.03.07. 20:45
Real Madrid - Fenerbahce
Hayes, Nigel hány pontot szerez? 11,5
Több, mint 11,5
1.78 79 - 89
Tét 200
Nyeremény 356

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.