2025.10. 02.

Euroliga: Real Madrid – Olympiakosz

Euroliga: Real Madrid – Olympiakosz

Madridban, a WiZink Centerben kerül sor az EuroLiga második fordulójának egyik legnagyobb presztízsű összecsapására, ahol a Real Madrid hazai pályán fogadja az Olympiakosz együttesét.

  • A Real Madrid számára eddig rémálomszerűen alakult a szezon, hiszen előbb a Spanyol Szuperkupa döntőjében szenvedtek vereséget Valenciától (98–94), majd az EuroLeague nyitányán is alulmaradtak a Virtus Bologna ellen (74–68). A Tenerife elleni Szuperkupa-elődöntőben ugyan sikerült nyerniük (72–71), de ott is csak nagy hátrányból tudtak fordítani. A Virtus ellen a Sergio Scariolo vezette csapat mindössze 68 pontot szerzett, ami különösen aggasztó egy ilyen kaliberű klub esetében. Az olaszok ellen semmi sem működött, egyik negyedben sem értek el 20 pontot, és mindössze két játékos jutott el kétszámjegyű pontszámig, Mario Hezonja 14, Gabriel Deck 12 ponttal zárt. A tripladobás katasztrofális volt (3/23), és az összesített 12 gólpassz is messze elmarad az elvárttól. Bár a kétpontos dobások hatékonysága és a védekezés elfogadható volt, ez önmagában kevés egy ilyen ambíciókkal rendelkező klubnál. A csapat szinte teljes kerettel állt ki, egyedül Theo Maledon hiányzik, így a gyenge teljesítmény még inkább aggodalomra ad okot.
  • Az Olympiakosz ezzel szemben győzelemmel kezdte az EuroLeague-szezont, miután 102–96-ra legyőzte a Baskoniát idegenben. A görögök jó formában vannak, előzetesen megnyerték a a Görög Szuperkupát, majd a Karditsa, valamint a Promitheas elleni bajnokikat is. A Baskonia elleni meccs elején 12–0-s rohammal kezdtek, és egy ponton 14 pontos előnyt is kiépítettek, ám a hazaiak visszajöttek a meccsbe, így végül szoros végjátékban dőlt el a találkozó. A győzelem kulcsa a szinte hibátlan büntetőzés (31/32) és a lepattanókban mutatott fölény volt (9-cel több, mint az ellenfél). A tripladobás gyenge volt (7/26), de a végjátékban érkeztek a fontos kosarak. Sasha Vezenkov kiemelkedő formában játszott, 24 ponttal és 13 lepattanóval zárt, mellette Tyler Dorsey és Nikola Milutinov is jól teljesített. Sok a sérült, Keenan Evans, Frank Ntilikina, Moustapha Fall és Shaquielle McKissic sem utazott el Madridba. A védekezés viszont javításra szorul, hiszen közel 100 kapott pont nem fér bele egy ilyen szintű csapatnál. De ehhez fel kell épülni az imént említett játékosoknak.
  • A görögök jo formában érkeznek Madridba, míg a hazaiak máris nyomás alatt állnak a gyenge szezonkezdet miatt. A görögök Vezenkov vezérletével komoly esélyük van arra, hogy hibátlan mérleggel távozzanak Spanyolországból. A madridiaknak javulniuk kell támadásban és dobóhatékonyságban, különben a görögök fegyelmezett játékukkal és rutinos keretükkel kihasználhatják a hazaiak megingását. Kicsi plusszos hendivel segítem az Olympiakosz sikerét.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Real Madrid – Olympiakosz
Olympiakosz +3,5 | 1.71 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.