2018.11. 30.

Euroliga: Törökföldön vereség vár a baszkokra?

Euroliga: Törökföldön vereség vár a baszkokra?

A folyamatosan javuló formát mutató, és az Euroliga táblázat negyedik helyén álló Anadolu Efes fogadja a 11. helyezett, már több alkalommal is gyenge formát mutató Baskoniát.

KOSÁRLABDA, EUROLIGA
2018.11.30. 18:30
ANADOLU EFES - BASKONIA VITORIA

  • Az Efesről elmondhatjuk általánosan, hogy folyamatosan javuló tendenciát mutat nem csak eredményességben, hanem játékban is. Négy meccset nyertek sorozatban, november 9-én a Gran Canaria otthonában még nem is annyira számíthattunk arra, hogy nyernek, de becsületükre legyen mondva, lehozták négy pont különbséggel a meccset. Utána volt egy olyan meccsük, ahol még inkább elmondható, hogy inkább az ellenfél veszítette el a meccset, mint ők nyújtottak volna kimagaslót. A Pana ellen alacsony színvonalú mérkőzésen nyertek végül. A Maccabit hazai környezetben már jobb játékkal, 13 ponttal múlták felül, majd legutóbb a Darussánál is idegenben, odatettek ötöt. Ezen a két meccsen láthattuk már, hogy egyre jobban csapatként funkcionál az együttes. Szervezetten védekeztek és immár pontszerzésben is jók, olyannyira, hogy csak három alakulat dobott többet náluk! A csapat két pillére Rodrigue Beaubois és Adrien Moerman, mindketten 12 pont/meccs átlag fölött tudnak. Immáron elmondható, hogy kijött a gödörből a török gárda, erősek, egységesek, szinte mindenki ellen esélyesek lehetnek hazai csarnokban!
  • A Baskonia nem egy világverő Euroliga-csapat idén. Legutóbb legyőzték ugyan a ramaty formában játszó Panathinaikoszt 86-77-re, de előtte sorozatban három vereség a Milanó, a Fener és hát a liga egyik leggyengébb alakulata, a Buducnost ellen is. Egészen jól dobnak, de a védelem sérülékeny. Három kulcsjátékos Ilimane Diop, centerben Vincent Poirier, valamint Toko Shengelia. Rájuk kell figyelni a hazaiaknak és akkor meg lesz a meccs.

Tipp: Anadolu Efes meccsgyőztes – 1,45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Dennis 2018-11-30 19:43:19
Sziasztok!

Bocsássatok meg, csak most keveredtem gép elé. Igen alapvetően két jó, támadó szellemű csapat játszik, de azt se felejtsük el, hogy védekezésben is jók. Én a Fenert nyeretném +6.5-tel 1,45 ért, sőt külföldi irodákban jobb szorzó is van ennél.
Ahmigo 2018-11-30 13:52:35
Szia Skokova,
A mai 4. meccsről nem írtál, Barca - Fener meccsen a 155.5 fölötti opcióhoz mit szólsz? (1,85 odds)
Vagy ami még szimpatikus a Barca +4,5 1,35-ért

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.