2023.10. 18.

Euroliga: Valencia Basket – Maccabi Tel Aviv

Euroliga: Valencia Basket – Maccabi Tel Aviv

Az Euroliga harmadik fordulójában a Valencia hazai pályán fogadja a Maccabi Tel Avivot. Ezt a mérkőzést eredetileg Tel-Avivban játszották volna, de az izraeli helyzet miatt pályaválasztási jogot cseréltek.

  • A Girona elleni váratlan vereség után a Valencia elkapta a ritmust és hiba nélkül játszott. A hazai bajnokságban négy győzelmet arattak, míg az Euroligában a két első fordulóban győzelmet arattak. A korábbi évekkel ellentétben, amikor a Valencia a támadó kosárlabdát erőltette, az idei szezonban sokkal keményebben védekeznek és ennek meg is van az eredménye. A legjobb erősítés Semi Ojeleye, aki még NBA mércével mérve is top védő volt, valamint Brandon Davis, aki Chris Jones mellett a Valencia első számú támadó opciója ebben a szezonban. At első körben megverték a gyengélkedő Monacót, majd a Fener ellen meccseltek. A törökök ellen az első negyedben kulcsfontosságú különbségre tettek szert, a második játékrészben a Fenerbahçe közel állt a fordításhoz, de a Valenciának sikerült higgadtnak és koncentráltnak maradnia, így megnyerték ezt a mérkőzést. Bár távolról rosszul dobnak, viszont nagyon jól lepattanóztak. Ez a jó védekezés ma is nagyon fontos lesz.
  • Az első fordulóban a Maccabi saját szurkolói előtt legyőzte a Partizant, és játékával bebizonyította, hogy az Euroliga egyik első számú favoritja. Ám egyik napról a másikra minden megváltozott. A háború és az Izraelben kialakult feszült légkör megkérdőjelezte, hogy a Maccabi egyáltalán folytatja-e az Euroligában a szereplést. Felmerül a kérdés, hogy az idei szezonban Tel-Avivban vagy semleges pályán lépnek-e pályára. A korábbi években a Maccabi volt az a csapat, amelyik házigazdaként a legjobb mérleget hozta, Tel-Avivban pedig nagyon nehéz őket megverni, míg idegenben teljesen más csapat. Az idei szezonban azonban egy nagyon komoly csapatot állítottak össze, erős helyi játékosokkal és nagyon magas minőségű amerikaiakkal. A csapat vezéregyéniségei Zo Brown és Wade Baldwin, akik a szezon elején sérüléssel bajlódtak. Valenciából hoztak két játékost, Webb és Rivero személyében, akik további erőt adnak majd nekik a kosár alatt. A Partizan ellen a játék minden szegmensében dominánsnak tűntek. Brown 22 pontot szerzett és 8 asszisztot adott, míg Sorkin és Nebo egyenként 14 pontot tett hozzá.
  • Azt gondolom, hogy a háború sokkal inkább motiválni fogja az izraeli csapatot, mintsem visszafogja. A gyász már bizonyítottan megsokszorozza a csapatok erejét, gondoljunk csak arra, amikor szegény Marian Cozmát meggyilkolták az aljas embernek nem nevezhető férgek, utána a Veszprém az Ademar Leon ellen nyert, úgy, hogy abszolút underdog volt! Szoros meccset várok, kicsi hendivel a Maccabit nyeretem, valamint az under oldalról közelítek. Valencia +3,5 & kevesebb, mint 170,5 pont a mérkőzésen

tipp
Valencia Basket – Maccabi Tel Aviv
Valencia +3,5 & kevesebb, mint 170,5 pont a mérkőzésen | 2.05 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.