2024.02. 29.

Euroliga. Virtus Bologna – Valencia

Euroliga. Virtus Bologna – Valencia

És ha eddig főleg támadó felfogású csapatkoról esett szó az eddigi három tippben, most kifejezetten a jól védekező Euroliga-csapatok kerülnek előtérbe. Az Euroliga huszonhetedik fordulójának keretében a hazai Virtus és a spanyol Valencia Bolognában találkozik egymással. A két csapat első mérkőzésén a Valencia volt eredményesebb és nyolc ponttal nyert.

  • A Virtus remekül szerepel ebben a szezonban, és 16-10-es mérleggel az ötödik helyen állnak. Különösen jól játszanak otthon, ahol mindössze két vereséget szenvedtek el, így már csak ezért is az esélyesei ennek a mai találkozónak. A csapat háta táján jó hír, hogy mindenki harcra kész, csak Cacok sérült, de ő nem olyan fontos játékos. Viszont a csapat motorja és első számú sztárja, Tornike Shengelia sérülése után nem találja a megfelelő ritmust. Nemrég az Olasz Kupa negyeddöntőjében a Reggio Emilia ellen kiestek, így ma mindenképp kárpótolni kell a szurkolókat, no meg a győzelem is nagyon kelleni fog!
  • A Valencia az egyik legmasszívabban védekező gárda a ligában, viszont a támadójátékuk nem a legjobb, sőt nagyon nem. Ami a Valencia játékát ebben a szezonban díszíti, és ami eredményt hozott nekik, az minden bizonnyal a védekezésük és a fizikai játékuk, ahol már a meccs elejétől kezdve nyomást gyakorolnak az ellenfélre, és a védekezésben is magas intenzitást tartanak. Ez várható ma is. A Valencia számára ez egy nagyon fontos meccs, hiszen holtversenyben a tizedik helyen állnak, és ha a rájátszásba akarnak jutni, akkor minden meccset meg kellene nyerni, kis túlzással.
  • A hazai pálya előnye miatt az olaszok az esélyesek, de nagyon nehéz dolguk lesz a Valencia ellen, amely folyamatosan presszinggel és nagy intenzitással játszik védekezésben. Ez a meccs nem a sok pontról fog szólni és mivel Shengelia nincs jó formában, én a spanyolok oldaláról közelítek. Valencia +12,5 és kevesebb, mint 160,5 pont a mérkőzésen 2,10-ért!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Virtus Bologna – Valencia
Valencia +2,5 és Kevesebb mint 160,5 | 2.08 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.