2023.12. 22.

Euroliga: Zalgiris - Barcelona

Euroliga: Zalgiris - Barcelona

Az Euroliga 16. fordulójának pénteki játéknapján hat mérkőzést rendeznek, ezek között szerepel a Zalgiris és a Barcelona összecsapása a kaunasi Zalgirio Arénában. Mindkét csapat vereség után érkezik erre a meccsre és hatalmas győzelmi motiváció lesz mindkét gárdában.

  • A Zalgiris kosárlabdacsapata a legutóbbi négy Euroliga-mérkőzésén vereséget szenvedett. Kikaptak sorrendben az Alba, a Monaco, a Partizan és a Fenerbahce ellen is. Győzelem-vereség arányuk 5-10, jelenleg a 16. helyet foglalják el a tabellán. Legutóbb a Fenerbahce ellen több mint 30 percig fölényben volt Kazys Maksvytis csapata, mégis 78-80-as vereséget szenvedett Isztambulban. A Zalgiris játékosai az utolsó percekben elvesztették a lendületüket és a koncentrációjukat, így nem tudtak nyerni, pedig még 14 pontos előnyük volt. Keenan Evans ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 19 pontot, öt lepattanót, öt asszisztot, két lopást és kilenc kiharcolt faultot jegyzett. A 30-as hasznossági indexével a 15. forduló legütőképesebb játékosai közé tartozott. Mellette Rolands Smits és Laurynas Birutis is erős teljesítményt nyújtottak, 16, illetve 14 ponttal.

  • A Barcelona váratlan kudarcot vallott az Alba ellen, 70-74-es vereséget szenvedett kedden Berlinben. Annak ellenére, hogy abszolút favoritnak számítottak, Roger Grimau legényei alulmaradtak, ami az elmúlt négy Euroliga-meccsen a harmadik vereségüket jelentette. Ez a mostani mérkőzés rávilágít a csapat formájának masszív visszaesésére! A berlini mérkőzést megelőzően az Olimpia Milano otthon és a Virtus idegenben kapott ki. Az egyetlen győzelmüket ezen a szakaszon a Fenerbahce ellen aratták hazai pályán. Az utóbbi idők kedvezőtlen eredményei ellenére a Barcelona továbbra is stabilan tartja pozícióját a tabella első harmadában, jelenleg 10-5-ös győzelem-vereség mérleggel a harmadik helyen áll. Előny, hogy a keret széles és minőségi, valamint mindenki egészséges, így remekül lehet rotálni a csapatot. Ez lesz a kulcs ma, és a rosszabb eredmények dacára a vendégek az esélyesebbek.

A Zalgiris ellen hagyományosan jól szerepel a katalán gárda, így ma is esélyesebbek a győzelemre. A védekezésre mindkét alakulat ügyelni szokott, így ezt a meccset is az under oldaláról közelítem meg.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Zalgiris - Barcelona
Barcelona +2,5 ÉS kevesebb mint 167,5 pont a mérkőzésen | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.