2024.01. 19.

Euroliga: Zalgiris - Fenerbahce

Euroliga: Zalgiris - Fenerbahce

Pénteken négy mérkőzéssel zárul az Euroliga 22. fordulója. A nap nyitómérkőzésén a Zalgiris és a Fenerbahce csap össze a Zalgirio Arénában.

  • Amilyen jól szerepelt tavaly a Zalgiris az Euroligában, olyan gyengék idén. Az eddigi mindössze hét győzelemmel és 14 vereséggel a csapat vezetősége az edzőváltással igyekezett orvosolni a helyzetet - Kazys Maksvytis leváltása után most Andrea Trinchieri vezeti a csapatot. Az elmúlt öt fordulóban a Zalgiris mindössze két győzelmet aratott: az Albát otthon, a Valenciát pedig idegenben győzte le, míg a Maccabi Tel Aviv, az Asvel és a Barcelona ellen alulmaradt. A védekezésbeli hibák miatt a legutóbbi két meccsen kétszámjegyű vereséget szenvedtek el. Trinchieri mestertől azt várják, hogy a csapat javítson a védekezésen. Ehhez a javuláshoz mindenképp időre van szükség, nem lehet néhány hét alatt véghez vinni. Ami jó hír, az olasz mesternek nincsenek sérülésből fakadó problémái, az általa vélt legerősebb csapatot tudja pályára küldeni.
  • A Fenernél is edzőváltás volt, oda Sarunas Jasikevicius érkezett és amióta átvette a török csapat gardírozását, szárnyalni kezdtek! A játékosok gyorsan megértették az edzői filozófiáját, és az elmúlt hét mérkőzésen hat győzelemre vezették a csapatot. Az egyetlen vereséget a Crvena zvezda ellen szenvedték el, hazai pályán. Az összes többi mérkőzésen a Fenerbahce felülmúlta ellenfeleit, és 13-8-as győzelem-vereség aránnyal bebiztosította az ötödik helyet a tabellán. A Fener célja most már az, hogy az alapszakasz végére a legjobb négy közé kerüljenek, ezzel biztosítva a TOP8 között a hazai pálya előnyét. Nigel Hayes-Davis, Raul Neto és Metecan Birsen sérülés miatt nem játszhatnak.

 

  • Jasikevicius edző pályafutása kezdetén a Zalgirist irányította, így nem biztos, hogy őszinte lesz a mosolya, miután a Fener megveri a Zalgirist. Mert ez majd így lesz.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Zalgiris - Fenerbahce
Fenerbahce meccsgyőzelem | 1.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2024-01-19 21:36:30
Nem is az eredmény bosszant, a sok Zalgiris kosár, a Fener elfelejtett valamit?

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.