2023.11. 02.

Euroliga: Zalgiris Kaunas – Asvel Lyon

Euroliga: Zalgiris Kaunas – Asvel Lyon

Az Euroliga hatodik fordulójában a Zalgiris és az Asvel csap össze egymással. A Zalgirio Arénában megrendezésre kerülő összecsapást csütörtökön 19:00 órakor rendezik.

  • A litván klub magabiztosan kezdte az új Euroliga-szezont. Három győzelmet szereztek és két vereséget szenvedtek, amivel a nyolcadik helyen állnak az Euroliga tabelláján. A Zalgiris a Virtus Bologna (82-79), a Crvena zvezda (79-74) és a Baskonia (99-82) ellen aratott győzelmet. Vereséget szenvedtek a Real Madridtól (79-93) és a Valenciától (72-87). A múlt heti, Valencia elleni teljesítményük azonban nem volt jó, annak ellenére, hogy a hazai közönség lelkes támogatását élvezték, Kazys Maksvytis edző csapata gyengén kezdett, és hagyta, hogy az ellenfél diktálja a tempót. A spanyol klub végig vezetve tartotta előnyét, és megérdemelt győzelmet aratott. Ennek ellenére az összbenyomás az, hogy a Zalgiris jól teljesít ebben a szezonban. A csapat korlátozott költségvetéssel rendelkezik, nem tudnak vagyonokat fordítani játékosigazolásra, ennek ellenére jó eredményeket érnek el, olyanokat, amelyek meghaladják az anyagi korlátokat. Az előző szezonban a várakozásokkal dacolva bejutottak a Top 8-ba, és idén is hasonló célt tűznek ki maguk elé. Az olyan kulcsjátékosok, mint Keenan Evans, Rolands Šmits és Edgaras Ulanovas a hátukon viszik a csapatot, de a többiek is felnőnek a feladathoz. Litvániában nemzeti sportág a kosárlabda, a csarnok mindig tele van, a szurkolók nagyon tudnak lelkesedni a kedvenceikért, ezt pedig igyekeznek meghálálni a csapatok.

  • Az Asvel ezzel szemben még nem nyert az idei szezonban. Zsinórban öt vereséget szenvedtek el, amivel új negatív rekordot döntöttek. Utolsó Euroliga-győzelmük 2023 januárjára nyúlik vissza, és azóta 18 egymást követő vereséget szenvedtek el. Erre a helyzetre reagálva a klub vezetősége vezetőedzőt váltott. Gianmarco Pozzeccót, az olasz válogatott addigi edzőjét nevezték ki. Bár a debütálása nem sikerült győztesen, hiszen az Asvel 84-87-re kikapott a Virtustól múlt pénteken, de a francia klub nagyon közel volt a győzelemhez. Nem kétséges, hogy az olasz mester növelni fogja az Asvel játékosainak önbizalmát, és a rá jellemző pozitív energiával tölti majd meg őket. Az Asvel játékoskerete meglehetősen masszív, és a minőségük nem egyezik a jelenlegi eredményeikkel. Van hová és van miből fejlődni, akár már ma is!

  • A Zalgiris pont nem a legerősebb gárda, ha a játékosállományt nézzük. Az Asvel számára jobb idők jöhetnek és az elmúlt meccsen mutatott játék ad bizakodásra okot. A szorzók annyira el vannak billenve a litvánok oldalára, hogy érdemes lehet hendivel nyeretni a francia csapatot, tíz pontnál nem lesz több közte akkor sem, ha papírforma litván siker születik, a pontokat pedig under-oldalról közelítjük.
tipp
Zalgiris Kaunas – Asvel Lyon
Asvel +10,5 és kevesebb mint 165,5 pont a mérkőzésen | 2.65 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.