2025.01. 16.

Kosárlabda EuroLiga: ASVEL Lyon – Alba Berlin

Kosárlabda EuroLiga: ASVEL Lyon – Alba Berlin

Két-, egyaránt az Euroliga alsóházába tartozó csapat, az Asvel és az Alba Berlin csap össze a legmagasabb szintű európai kupasorozat 22. fordulójában. Az egyikük kicsit sz.r, a másik nagyon (természetesen az Euroliga-szintjén). Vajon ki nyer ma a roncsderbin?

  • Az Asvel nem szerepel olyan jól, viszont az kétségtelen, hogy az eddigi teljesítményük a korábbi évekhez képest komolyabb fejlődést mutat. A fiatal Melvin Ajinca kiemelkedő tehetsége révén a francia csapat új irányba halad, és Theo Maledon kiváló szezonja is hozzájárul az előrelépéshez. Pierric Poupet edző filozófiája és munkája szintén pozitív hatással van a csapatra. Ugyanakkor az Asvel legutóbbi mérkőzése csalódást keltett, mivel hazai pályán súlyos vereséget szenvedtek a Partizan ellen. Az első negyedben gyorsan hátrányba kerültek, a harmadik negyed pedig katasztrofális volt számukra. Kiemelten problémás volt a lepattanózás és a gyors játék ellen való védekezés, különösen Theo Maledon gyenge teljesítménye miatt, aki mindössze hét pontot szerzett. Az Asvel előtt álló feladat, hogy javítsanak a lepattanózáson és kontrollálják a játék ritmusát az Alba Berlin ellen.
  • Az Alba Berlin borzasztó szezont fut, jelenleg a tabella utolsó helyén áll 3-18-as mérleggel. A csapat legutóbbi veresége Milánó ellen újabb mélypontot jelentett, ahol 100-68-ra kaptak ki. A német klub a korábbi évekhez hasonlóan továbbra sem találja a helyét az Euroligában, és egyre több szó esik arról, hogy talán vissza kellene térniük az EuroCup mezőnyébe. Az Alba Berlin legnagyobb problémája a kulcsjátékosok távozása: Johannes Thiemann a japán ligába szerződött, míg Trevion Williams az idény során Maccabi Tel-Avivhoz igazolt. Az Alba legutóbbi meccsén gyenge dobószázalékuk (4/22 tripla) és védelmi hibák miatt esélyük sem volt a Milánó ellen. Az Alba Berlin jelenleg az Euroliga leggyengébb támadósora, és védekezésben is csak egy csapatot előznek meg.
  • Az Asvel hazai pályán, egy fájó vereség után minden bizonnyal motiváltan lép pályára. Az Alba Berlin gyenge formája és utazás okozta fáradtsága szintén a hazaiak esélyeit növeli. Bár mindkét csapatnak vannak problémái, az Asvel jelenleg strukturáltabbnak és összeszedettebbnek tűnik, különösen, ha sikerül kontrollálniuk a játék ritmusát. Azt várom, hogy hazai csarnokban nyer a Lyon, bár hendikepet nem vállalok, mellé viszont lesz 160 pont. 

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
ASVEL Lyon – Alba Berlin
Asvel Lyon meccsgyőzelem éés több, mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.80 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2025-01-16 14:09:38
Már megint az Alba...
Jordan 2025-01-16 12:13:21
Elsőre azt mondom veszélyes.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.