2025.12. 23.

Kosárlabda Euroliga: ASVEL Lyon – Anadolu Efes

Minőségi különbség van a két csapat között, az Asvel tartós gondjai és az Anadolu Efes edzőváltás utáni óvatos javulása adja meg a mérkőzés alaphangját.

  • Az Asvel mindössze négy győzelmet szerzett eddig az EuroLeague-ben, legutóbb ugyan megszakította rossz sorozatát a Bayern ellen, de azt egy súlyos, 107–84-es vereség követte! A francia csapaté a liga leggyengébb támadómutatója, mindkét dobástípusban a mezőny végén járnak, emellett a lepattanózásban is a második legrosszabbak, kevés assziszttal és lassú tempóval játszanak. Bár rutinos keretről van szó, az életkor és a sűrű terhelés gyakran visszaüt, különösen a sok sérülés után. A támadójáték szinte kizárólag Nando De Colo és Glynn Watson pontjaira épül, miközben Thomas Heurtel a visszatérése óta a játék szervezője lett, Zac Seljaas triplái és aktivitása, valamint Bodian Massa és Mbaye Ndiaye lepattanói jelentenek még kapaszkodót. Még mindig több fontos játékos szereplése kérdéses sérülés miatt! Az Anadolu Efes sincs jó formában, az elmúlt öt meccsen mindössze egyszer-, Litvániában tudtak nyerni. A gárda a gyenge eredmények után edzőváltáson esett át. Pablo Laso győzelemmel mutatkozott be, majd vereség következett, a csapat mérlege továbbra is negatív, és messze van a play-in zónától. A törökök jelenleg támadásban és lepattanózásban is a mezőny végéhez tartoznak, fő gondjuk a védekezés, bár az utóbbi meccseken javulás látszik. A Galatasaray ellen Brice Dessert és Ercan Osmani kiemelkedett, miközben több alapember csökkentett perceket kapott, ami frissességet biztosíthat az EuroLeague-találkozóra, igaz, több meghatározó játékos hiányzik.
  • Az edzőváltás utáni hatás, a nagyobb támadópotenciál, a javuló védekezés és a lepattanókban ígérkező előny alapján az Anadolu Efes felé billen a mérleg, kicsike plusszos hendivel még meg is erősítjük, valamint a pontok tekintetében nem lesz 177 pontnál több a meccsen.

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
ASVEL Lyon – Anadolu Efes
Anadolu + 2,5 és kevesebb, mint 177,5 pont a meccsen | 1.80 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein! Mára főtippnek egy Euroliga-meccset hoztam, a többi kommentben!