2025.01. 17.

Kosárlabda EuroLiga: Barcelona – Anadolu Efes

Kosárlabda EuroLiga: Barcelona – Anadolu Efes

Nagyon fontos meccs mindkét gárda számára, hiszen a playoff-ért megy a harc. A Barcelona legutóbbi győzelme Panathinaikosz ellen lendületet adhat, míg az Anadolu Efes új edzővel érkezik a mérkőzésre.

  • A Barcelona ebben a szezonban felemás teljesítményt nyújt, az utóbbi öt meccsen három győzelem mellett két vereség a mérleg. . A legutóbbi összecsapásukon a Panathinaikoszt verték meg hazai pályán, köszönhetően a második félidőben nyújtott kiváló védekezésüknek és a hárompontos dobásaik feljavulásának. Jabari Parker kiemelkedő teljesítményt nyújtott, míg Dario Brizuela szintén fontos szerepet játszott, különösen a harmadik negyedben. A csapatnak azonban gondjai vannak a lepattanókkal és a játékszervezéssel, amit Nicolas Laprovittola és Raul Neto sérülése is súlyosbít. Otthon a Blaugranában eddig hat győzelmet és négy vereséget könyvelhettek el az Euroligában, így nagyban múlik majd a védekezésük intenzitásán, hogy győzelmet aratnak-e.
  • Az Anadolu Efes négy mérkőzéses vereségsorozatban van, legutóbb a Paris ellen maradtak alul szoros küzdelemben. Mérlegük 10 győzelem és 11 vereség, idegenben pedig öt győzelmet és hat vereséget gyűjtöttek eddig. A csapat nemrég edzőváltáson esett át, Luca Banchi személyében új vezető érkezett, akitől a vezetőség hosszú távon vár javulást. A kulcsjátékosok, például Shane Larkin sérülése és az új igazolások, mint Vincent Poirier és Stanley Johnson, eddigi gyenge formája nehezíti a helyzetüket. Az Efes új reménysége, P.J. Dozier még nem illeszkedett be teljesen, de ha agresszívebbé válik, komoly segítséget nyújthat. Támadásban az Efes az Euroliga egyik legerősebb csapata, védekezésben viszont a gyengébbek közé tartozik, így a lepattanózás és a Barcelona távoli dobásainak semlegesítése lesz a legfontosabb.
  • A Barcelona hazai pályán, a Panathinaikosz elleni győzelem adta önbizalommal felvértezve esélyesebb a győzelemre. Az Anadolu, ha összeáll, jó csapat lehet, de még nem az. A Barcát segítem plusszos hendivel és az over felől megyek!  

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK! 

tipp
Barcelona – Anadolu Efes
Barcelona + 3,5 és over 158,5 pont a mérkőzésen | 1.80 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.