2025.11. 26.

Kosárlabda EuroLiga: Barcelona – ASVEL Lyon

Kosárlabda EuroLiga: Barcelona – ASVEL Lyon

Kiváló lehetőség nyílik ma a Barcelona kosárlabda-csapata számára, hogy visszaszerezze a stabilitást és az önbizalmat a Lyon ellen, az Euroligában. Mindezt pedig egy meggyőző hazai győzelemmel teheti meg!

  • A Barcelona szezonja a vártnál nehezebben indult, a csapat eddig 12 EuroLeague-mérkőzésen hét győzelmet és öt vereséget könyvelhetett el. Túl vannak az edzőváltáson, Joan Penarroya távozott a kispadról, helyére Xavi Pascual érkezett, szerződése 2028-ig szól. A legutóbbi EuroLeague-találkozón az Anadolu Efes ellen szenvedtek vereséget, kevesebb mint egy másodperccel a vége előtt kapott két büntetőből, majd a Liga Endesa mérkőzésén Gran Canaria otthonában nyertek. A védekezésük jelentősen javult, az Efes csapatát 74, Gran Canaria együttesét pedig mindössze 61 ponton tartották, ami komoly előrelépést jelent a korábbi gyenge védekezéshez képest. A szezon során továbbra is problémát jelent a lepattanózás, valamint a támadás agresszivitása a palánk felé. Will Clyburn a csapat legeredményesebb játékosa, őt Kevin Punter és Tornike Shengelia követi a pontszerzésben. Juan Nunez nem áll rendelkezésre a hazai csapatnál.
  • Az Asvel az EuroLeague-ben hosszú ideje nem rendelkezik komoly célokkal, az elmúlt szezonokban rendre a tabella végén tanyáztak. Az Asvel keretét tekintve inkább EuroKupa vagy Bajnokok Ligája-szintűnek tűnik. Jelenleg a EuroLeague tabellájának utolsó helyén állnak, három győzelemmel és kilenc vereséggel. Legutóbb Monaco otthonában 32 pontos vereséget szenvedtek, de a hazai bajnokságban Dijon ellen győzelmet arattak. A Monaco elleni találkozón 20 pontot a büntetővonalról szereztek, mindössze két hármasukat értékesítették 25 kísérletből, 22 támadólepattanót szereztek, de 23 eladott labdát is produkáltak. A szezon során a legjobb játékosuk Glynn Watson, átlagosan 12,5 pontot szerezve, de a csapat összességében a EuroLeague legrosszabb támadósorát és a gyenge védekezést mutatja. Edwin Jackson nem játszhat, David Lighty és Zac Seljaas játéka kérdéses.
  • A Barcelona komoly minőségi fölényben van, a hazai csapat teljes mértékben irányítani fogja a mérkőzést. Asvel gyenge támadójátéka és védekezése miatt a szerdai találkozón a Barcelona magabiztos győzelme várható, a különbség elérheti a 9 pontot is. A hazaiak teljesen megfojtják majd az ASVEL támadási hatékonyságát, így nem várható több, mint 172,5 pont a meccsen!

ÚJ regisztrálóként HÁROMFÉLE BÓNUSZ közül tudsz választani! Segítsd a munkánkat, regisztrálj ITT a Tippmixpróra és választ ki a hozzád leginkább illő bónuszt! 

tipp
Barcelona – ASVEL Lyon
Barcelona -8,5 és kevesebb, mint 172,5 pont a meccsen | 1.78 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.