2025.11. 21.

Kosárlabda Euroliga: Baskonia – Bayern München

Kosárlabda Euroliga: Baskonia – Bayern München

A mérkőzés két hullámzó formában lévő együttesről szól, amelyeknek egyre sürgősebb lenne a formajavulás. Baszkföldön minden gárdának nehéz, talán ez lehet a kulcsa a meccsnek.

  • A Baskonia múlt heti tel-avivi túrája két vereséggel zárult, ami 3–8-as mérlegre taszította a csapatot, és megtörte a korábbi, három hazai győzelemből álló lendületet. A keret már a szezon rajtjánál is a mezőny egyik legolcsóbb és leggyengébb állományának számított, amit Markus Howard és Trent Forrest sérülése csak tovább nehezített. A várakozások eleve alacsonyak voltak, így a jelenlegi helyzet nagyjából összhangban áll az előzetes képpel. A pozitívumok közé tartozik Timothe Luwawu-Cabarrot remek formája, aki a hazai győzelmi sorozat során vezérré nőtte ki magát. Hamidou Diallo sokoldalúsága is értékes, de kettőjük teljesítménye önmagában kevés ahhoz, hogy a csapat komolyabb célt tűzhessen ki maga elé. Paolo Galbiati edző ugyanakkor a körülményekhez képest jó benyomást kelt, és Vitoriában is azt várják tőle, amit Trento-ban már bizonyított: fiatal játékosok fejlesztését és egy hosszabb távú alap felépítését. A mérkőzés kapcsán Trent Forrest szereplése kérdéses.
  • A Bayern két gyenge meccsen van túl, Spencer Dinwiddie mindkét alkalommal a végjáték tragikus alakjává vált: Barcelonában az utolsó másodpercben hibázott büntetőt, Antalya-ban pedig a győzelemért járó dobást rontotta el. A 5–6-os mérleghez az is hozzájárult, hogy Gordon Herbert edző betegség miatt hiányzott, de most már visszatér, és a csapat hét egymást követő idegenbeli meccsből álló sorozatának második állomására utazik. A törökországi találkozón több alapjátékos – köztük Andreas Obst – pihenőt kapott, a rotáció mégis versenyképes maradt, ami jól mutatja a bajorok küzdőszellemét. Vladimir Lucic és Isiaha Mike kiemelkedő munkát végeznek, Xavier Rathan-Mayes formája javulóban van, míg Stefan Jovic irányítói jelenléte értékes, amikor egészséges. Elias Harris és Rokas Jokubaitis biztosan hiányzik, Kamar Baldwin pedig kérdéses.
  • Ma egy védekezésorientált meccs várható! A Bayern a mezőny harmadik leglassabb csapata, a Baskonia pedig szintén nagyobb hangsúlyt fektet a saját térfél védelmére mostanában. Ez alapján egy visszafogottabb pontszámú mérkőzésen nem lesz 180 pont a meccsen, ami pedig a kimenetelt illeti a baszkokat segítettem +6,5-lel.

ÚJ regisztrálóként HÁROMFÉLE BÓNUSZ közül tudsz választani! Segítsd a munkánkat, regisztrálj ITT a Tippmixpróra és választ ki a hozzád leginkább illő bónuszt! 

tipp
Baskonia – Bayern München
Baskonia +6,5 és kevesebb mint 179,5 pont a meccsen | 1.93 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.