friss 1 órája

Kosárlabda Euroliga: Baskonia – Olimpia Milano

Kosárlabda Euroliga: Baskonia – Olimpia Milano

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!

  • A Baskonia 4–9-es mérleggel áll, ugyanakkor a csapat kétarcú, idegenben gyenge, de hazai környezetben nagyon erős. Most is négy egymást követő hazai meccsét megnyerte, ráadásul meggyőző különbségekkel Dubai, az Anadolu Efes, a Virtus és a Bayern ellen, miközben a Liga Endesában is sikeres időszakon vannak túl. Ez jelentősen növelte az önbizalmukat, és így motiváltan, győzelmi eséllyel várják a találkozót. Nehézséget jelent viszont, hogy Hamidou Diallo távozott, miután kiváló kínai ajánlatot kapott, helyére pedig Gytis Radzevicius érkezett, de Diallo kiváló munkáját nehéz lesz pótolni. A formába lendült Timothe Luwawu-Cabarrot vezérként húzza csapatát 19,6 pontos átlaggal, ami a liga második legjobbja. Markus Howard egyelőre csak felvillanásokat mutat régi pontgyáros időszakából, Tadas Sedekerskis pedig halványabb teljesítményt nyújtott az eddig stabil évek után. Markus Howard és Trent Forrest játéka is kérdéses.
  • Milánóban komoly változások zajlottak le, miután Ettore Messina lemondott, és nagy valószínűséggel befejezte pályafutását. A klub eredetileg nyárra tervezte az átmenetet Giuseppe Poetára, ám a fiatal olasz tréner Messina betegsége alatti kiváló munkája miatt előrehozták a váltást. A gárda jó formában van, a Maccabi Tel Aviv elleni meggyőző sikerrel 7–6-ra javították mérlegüket, Poeta három Euroliga-meccséből hármat megnyert az Olimpia Milano kispadján, az Asvel és az Olympiacos elleni győzelmekkel együtt. A Maccabi elleni találkozón Armoni Brooks és Shavon Shields voltak a kulcsfigurák, nyolc triplát és összesen 46 pontot szereztek Belgrádban, és Vitoriában is lényeges lesz, hogy jó dobóformában legyenek, mivel Marko Guduric nem utazik el, így rövidebb lesz a hátvédsor. Lorenzo Brown két hónapos kihagyás után visszatérhet, ami tehermentesítést jelentene, miközben Zach LeDay, Josh Nebo és Devin Booker egyszerre bevethetők, ami nagy előrelépés a folyamatos hiányzásokkal tarkított szezon után. Guduric, Diego Flaccadori és Nate Sestina biztosan szerepel, míg Lorenzo Brown és Ousmane Diop kérdéses.
  • A bukik a Baskonia győzelmét várják, mert hazai környezetben nagyon erős a gárda. De a Milano kiemelkedő formában van, a kulcsjátékosai készen állnak, Poeta rendkívül motivált, ahogy a csapat is és még Lorenzo Brown visszatérése is lökést adhat. Én szoros meccset várok, ahol nyerhet akár a hazai gárda is, de nem lesz közte 10 pont, az biztos. A pontszámot pedig 175,5 alá lőttem be.

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
Baskonia – Olimpia Milano
Olimpia Milano +10,5 és kevesebb, mint 175,5 pont a meccsen | 2.15 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.