2025.10. 24.

Kosárlabda EuroLiga: Bayern München – Olympiakosz

Kosárlabda EuroLiga: Bayern München – Olympiakosz

A németek számára ez a találkozó különösen fontos, hiszen a gyenge szezonkezdet után egyre nagyobb a nyomás, míg a görög bajnok lendületet vehet legutóbbi drámai győzelme után. A két csapat helyzete és formája alapján egyértelműen a vendégek az esélyesek, de a Bayern hazai közönsége előtt próbálhatja megnehezíteni a dolgukat.

  • A Bayern az előző fordulóban 88–73-ra kapott ki a Fenerbahcétől, és jelenleg 2–3-as mérleggel áll. Gordon Herbert együttese érezhetően gyengébb, mint a tavalyi keret, mivel a nyáron távozott Carsen Edwards és Nick Weiler-Babb, akik a csapat motorjai voltak a támadásban és a védekezésben egyaránt. Az érkezők még nem bizonyítottak, Xavier Rathan-Mayes eddig csak egy meccsen nyújtott kiemelkedő teljesítményt, Andreas Obst viszont kénytelen fő pontszerzői szerepet vállalni, ami nem az ő természetes pozíciója. Stefan Jovic sérülése, Kamar Baldwin formátlansága és Wenyen Gabriel visszafogott játéka tovább nehezíti a helyzetet, míg Vladimir Lucic is hullámzó formában teljesít. Ezek alapján a Bayern jelenlegi kerete inkább a tabella alsó feléhez áll közel, mintsem a rájátszást érő pozíciókhoz. És ez ma ki is fog derülni.
  • Az Olympiakosz 3–2-es mérleggel érkezik, miután az előző körben hatalmas hajrát bemutatva fordított a Maccabi Tel Aviv ellen, és 95–94-re győzött. Bár a görög csapat játéka még nem kiforrott, a körülményekhez képest elégedettek lehetnek, hiszen sérülések miatt eddig szinte teljesen átalakított hátvédsort kellett használniuk. A visszatérő Evan Fournier és a debütáló Shaq McKissic viszont új dimenziót adhat a rotációhoz, míg Sasha Vezenkov és Nikola Milutinov továbbra is domináns szereplők a palánkok alatt. Georgios Bartzokas együttese így fokozatosan közelít a teljes erejéhez, és ha eléri csúcsformáját, ismét a bajnokesélyesek közé tartozhat.
  • A minőség és a játékoskeret mélysége egyértelműen az Olympiakosz oldalán van. A Bayern eddig nem tudott megfelelő egyéni teljesítményeket felmutatni, és a kulcsemberek hiánya miatt nehezen veheti fel a versenyt a görögök szervezett és tapasztalt csapatával. Görög meccsgyőzelem várható és nem lesz 175 pontnál több.

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGYENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
Bayern München – Olympiakosz
Olympiakosz meccsgyőzelem és kevesebb, mint 175,5 pont a meccsen | 2.11 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.