Belgrádban forró hangulat várható, ahol a sérülésekkel tizedelt, de hazai közönsége által hajtott Crvena Zvezda próbálja megállítani a motivált Monacót, amely a Partizan elleni szoros vereség után bizonyítani akar.
- A hazaiak kedden Dubajban szenvedtek vereséget, ezzel hétmeccses győzelmi sorozatuk ért véget. A találkozó előtt Chima Moneke megsérült a bemelegítés során, ami komoly érvágás volt, hiszen az utóbbi hetekben Codi Miller-McIntyre mellett ő számított a csapat egyik legfontosabb játékosának. Moneke hiányában Semi Ojeleye kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ám a rotáció hiánya a második félidőre látványosan megmutatkozott. Miller-McIntyre sok dobást hibázott, Yago dos Santos gyengén játszott, Jared Butler pedig faultproblémák miatt mindössze 11 percet tölthetett a pályán. Ennek ellenére a Crvena Zvezda eddigi eredményei figyelemre méltóak, különösen a sérülések fényében. A kérdés most az, hogy a dubaji vereség nem töri-e meg a lendületet, miközben Ebuka Izundu játéka is kérdéses. A hazai pálya, a 20 000 fős közönség és a megnövekedett motiváció azonban új energiát adhat a csapatnak. A Monaco drámai mérkőzésen kapott ki a Partizantól (76–78), miután a negyedik negyed elején még húszpontos hátrányban volt, majd egy 22–0-s sorozattal fordított, de végül alulmaradt. A vereség ellenére Vassilis Spanoulis vezetőedző elégedett lehetett a csapat küzdőszellemével és azzal, hogy Nikola Mirotic hosszabb gyengébb időszak után ismét jó formát mutatott, 17 ponttal zárva. Mellette Mike James és Alpha Diallo is elérte a tízpontos határt, de a pontszerzésben hiányzott a kellő támogatás, ami a korai hátrányhoz vezetett. A Monaco 6–4-es mérleggel érkezik, és az is előnyt jelenthet számára, hogy már több napja Belgrádban tartózkodik, így kipihentebben vághat neki az újabb megmérettetésnek.
- A jelenlegi helyzet alapján a Crvena Zvezda rövid rotációja és a sérülések komolyan befolyásolhatják a teljesítményt, míg a Monaco stabil kerettel, jó fizikai állapotban és erős motivációval érkezik. Pont ugyanaz a tippem, mint a Fener-meccsnél volt, a vendéggyőzelmet erősítem +8,5-es hendikeppel és legalább 161 pontot várhatunk a meccsen.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!