2023.10. 19.

Kosárlabda Euroliga: Fenerbahce – Asvel Lyon

Kosárlabda Euroliga: Fenerbahce – Asvel Lyon

Az Euroliga negyedik fordulójában, ma az Ulker Arénában vendégeskedik az Asvel Lyon csapata. Márpedig ebből az arénából pontot csenni nagyon nehéz minden csapatnak.

  • A Fenerbahce eredményesen kezdte az Euroliga-szezont. Az eddigi három mérkőzésből két győzelmet aratott, mindkét győzelmet hazai pályán, az Ulker Arénában aratták. Az első fordulóban 85-82 arányban diadalmaskodtak az Olimpia Milano felett, majd legutóbb meggyőző fölénnyel, 83-69-re győzték le a Panathinaikoszt. Egyetlen vereségüket a Valencia ellen szenvedték el, 74-77 arányban. De még azon a meccsen is jól játszottak és a meccs sokáig teljesen nyitott volt. A Panathinaikoszt pedig, alig egy hete, olyan magabiztossággal verték meg, ami alapján sokra hivatott ez a csapat. Már az elejétől kezdve diktálták a tempót, és már az első negyed végére a Fenerbahce lenyűgöző, +18-as előnyre tett szert, amit a 40 perc során végig meg is tartott. Különösen Marko Guduric volt kiemelkedő, aki egyetlen mezőnykísérletet sem hibázott el, és 12 pontot gyűjtött, amihez Nick Calathes is hasonló teljesítményt nyújtott. Georgios Papagiannis 15, míg Jonathan Motley 14 pontot tett hozzá.
  • A Lyon még nem nyert az idei szezonban. Sorban vereséget szenvedtek a Crvena zvezda, a Partizan és az Anadolu Efes elleni mérkőzések mindegyikén. Az első két vereség elég egyoldalú volt, de kedden azonban az Efes ellen jobb teljesítményt nyújtottak. Az első és a negyedik negyedben is versenyképes volt a francia gárda, de aztán a második és a harmadik játékrészben küszködtek és a rutinosabb és erősebb kerettel rendelkező török gárda 84-89-re nyerni tudott.
  • A Fenerbache egy nagyon erős csapat. A játékosállomány nem csak minőségi, hanem megfelelően mély is! Dimitris Itoudis edző irányításával minden poszton kipróbált játékosokkal rendelkeznek. Ez lehetővé teszi, hogy a csapat magas szinten teljesítsen még akkor is, ha kétnaponta játszanak mérkőzéseket. Ezzel szemben az Asvel játékoskerete lényegesen rövidebb, van jó képességű játékos, de sokkal kevesebb és ha rotálni kell, a második sor már jelentősen gyengébb. Fenerbahce -7,5 & több, mint 149,5 pont a mérkőzésen

tipp
Fenerbahce – Asvel Lyon Villeurbanne
Fenerbahce -7,5 & több, mint 149,5 pont a mérkőzésen | 1.80 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kijsa Skunma 2023-10-19 05:36:23
A tegnapi négyes telitalálat nagyon ott volt! Grat

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.