2025.11. 13.

Kosárlabda EuroLiga: Fenerbahce – Hapoel Tel Aviv

Kosárlabda EuroLiga: Fenerbahce – Hapoel Tel Aviv

A címvédő Fenerbahce formába lendülve, de továbbra is hullámzó játékkal készül a bombaformában lévő Hapoel Tel Aviv elleni rangadóra, amely az izraeli csapat félelmetes támadójátékának és a törökök erős védekezésének összecsapását ígéri Münchenben. (Török csapat nem fogad izraeli ellenfelet Törökországban!) Vajon melyik stílus tudja ráerőltetni akaratát a másikra.

  • A címvédő Fenerbahce számára a szezon eleje nehézkesen indult, de az utóbbi hetekben némi javulás látható a teljesítményükben. A török együttes az utóbbi két EuroLiga-fordulóban legyőzte az Asvelt (81–67) és a Maccabi Tel Avivot (84–75), így tíz forduló után 5–5-ös mérleggel áll. Sarunas Jasikevicius csapata zsinórban négy tétmérkőzést nyert meg, mégis sok kérdés maradt a játékát illetően. Az Asvel elleni győzelem során támadásban nem villogtak, és a hazai bajnokság leggyengébb csapata ellen is hátrányból kellett visszakapaszkodniuk. A Maccabi ellen pedig húszpontos előnyt pazaroltak el, mielőtt fordítottak. A csapat támadójátéka továbbra is gyenge, hiszen az EuroLigában a második legrosszabb támadómutatóval rendelkeznek, viszont a védekezésük az egyik legerősebb, ebben a harmadik helyen állnak a ligában! A Hapoel Tel Aviv a legjobb csapat most a ligában, hiszen a Baskonia elleni 114–89-es diadal már a második zsinórban aratott győzelmük volt, és ezzel a tabella élére ugrottak. Dimitris Itoudis irányítása alatt a csapat elképesztően hatékony támadójátékot mutat: a legjobb támadómutatóval rendelkeznek az egész EuroLigában (128,6), ráadásul mindezt nehéz sorsolás és semleges pályás mérkőzések mellett érték el. A sikerük kulcsa a rendkívül erős hátvédsor, amelyet Vasilije Micic, Elijah Bryant és Chris Jones vezet, miközben Antonio Blakeney kiemelkedő formában játszik. Hapoel sokoldalúan támad, veszélyes a triplavonalon túlról (41%-os pontosság), a palánk alatt és középtávolról egyaránt, így nehéz ellenük védekezni.
  • A mérkőzésen két ellentétes stílusú csapat találkozik, a Fenerbahce védekezésre építő, lassabb ritmusú játékával szemben a Hapoel Tel Aviv a liga legdinamikusabb támadógépezete. A jelenlegi forma, a támadópotenciál és a motiváció alapján a Hapoel esélyesebbnek tűnik, hogy megszerezze a győzelmet a müncheni semleges pályán rendezett találkozón. Hapoel Tel Aviv győzelem várható 8,5-ös plusszos hendikeppel és a pontok túllépik majd a 160-as határt!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Fenerbahce – Hapoel Tel Aviv
Hapoel Tel Aviv +8,5 és több, mint 160,5 pont a meccsen | 1.83 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Turjadahavat 2025-11-13 20:51:30
Huuuhhh ez a kosár mecs🤣
Mintha ovodások dobálnának palánkra 🤦
Imi0009 2025-11-13 12:30:33
Szia Medve
Ez a találkozó miért lenne semleges pályán?Ez téves info
Barnamedve 2025-11-13 20:00:08
Szia!
Török-Izraeli meccs nem lehet Törökországban. Nem tudják garantálni a biztonságot
valakis 2025-11-13 13:05:11
Téves infót az eredmények ír.
München SAP Gardenben lesz az euroleague szerint is.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A végső győzelemre egész évben esélyesnek tartott Olympiakosz csap össze a csendben, de egyre magabiztosabban menetelő Real Madriddal Athénban.
A végső győzelemre egész évben esélyesnek tartott Olympiakosz csap össze a csendben, de egyre magabiztosabban menetelő Real Madriddal Athénban.
És megkezdődik az európai klubkosárlabdázás legmagasabb szintű rendezvénye, az Euroliga Final Four, ezúttal Athénból! Két meccs lesz ma, az Olympiakosz a Fenerbahcéval meccsel, míg két spanyol alakulat, a Valencia és a Real Madrid egymás ellen próbál meg továbbjutni. Lássuk mire lesz jó ez a két meccs!

A párharc első két mérkőzése után, amikor a Panathinaikos 2–0-s előnnyel távozott Valenciábóül, aligha akadt olyan spanyol szurkoló, aki hitt volna abban, hogy csapata még egyszer hazai pályán lép pályára ebben a sorozatban. A valóság azonban teljesen másképp alakult, a Valencia ismét megmutatta, miért uralta az alapszakaszt, és három napon belül kétszer is felülmúlta ellenfelét az athéni OAKA csarnokban, így kiharcolta az ötödik mérkőzést. Ma pedig már ők lesznek mentális fölényben!