2025.04. 24.

Kosárlabda EuroLiga: Fenerbahce – Paris FC

Kosárlabda EuroLiga: Fenerbahce – Paris FC

A Fenerbahce magabiztos hajrával szerezte meg az első győzelmet a Paris BC elleni Euroliga-negyeddöntőben, és így már csak két lépésre van az Abu Dhabiban megrendezendő Final Fourtól. Bár a mérkőzés szorosan alakult, a török együttes fokozatosan felülkerekedett a franciákon, különösen az utolsó percekben mutatott összeszedett és rutinos játékával. A párharc második felvonása előtt tehát Fenerbahce tűnik esélyesebbnek!

  • Sarunas Jasikevicius együttese nehezen lendült játékba, az első negyedben kifejezetten megszenvedett a Paris tempójával, amely szinte átgázolt rajtuk gyorsindításaival. Ám a játékrész végére a Fenerbahce fokozatosan ráerőltette saját ritmusát az ellenfélre, és ezzel el is indult a fordulat. A kulcsmomentumot a hajrá hozta meg, Errick McCollum vezérként lépett elő, kulcspillanatokban szállította a pontokat, majd Wade Baldwin középtávoli dobása végleg eldöntötte az ütközetet. Mellette Nigel Hayes-Davis hozta a megszokott stabilitását, míg Tarik Biberovic és Donta Hall is fontos perceket játszottak. Bár Scottie Wilbekin hiányzott, a csapat kellően mély és sokoldalú volt ahhoz, hogy ezt átvészelje. Kiemelendő az is, hogy újra dominálták a támadólepattanókat (19), amely a párharc egyik döntő faktora lehet a továbbiakban.
  • A párizsiak kiválóan kezdték a meccset, és az első negyedben a gyorsaságukkal teljesen zavarba hozták a Fenerbahcét. T.J. Shorts korai hét pontja lendületet adott, de amint a törökök lassítani tudták a játékot, Paris egyre inkább elvesztette a kontrollt. A trió, Shorts, Nadir Hifi és Tyson Ward, ismét hozta a pontokat, Hifi 21-et dobott, méghozzá öt triplával, Ward 19-et tett hozzá, Shorts pedig végül 17-tel zárt. Azonban a pad és a többi játékos keveset tett hozzá, és ha Shorts nem volt a pályán, akadozott a játék. A lepattanózás ismét fájó pont volt, hiszen a Paris játékosai nem tudták megakadályozni, hogy Fenerbahce rengeteg második esélyt teremtsen magának. A védekezésük összességében rendben volt, de az energia és a mélység hiányzott a nagy fordításhoz. Ráadásul Maodo Lo és Daulton Hommes hiánya fájó volt.
  • Az első mérkőzés egyértelműen megmutatta, hogy a Fenerbahce egyéni kvalitásban, mélységben és főleg támadólepattanózásban fölényben van. Bár a végeredmény szoros volt, a játék képe inkább a törökök dominanciáját tükrözte, főként a második félidőben, amikor a Paris egyre nehezebben talált tiszta dobóhelyzeteket. A második összecsapáson elvárható, hogy Fenerbahce még magabiztosabban játsszon, és amennyiben ismét képes kontrollálni a tempót, akkor nagy eséllyel megduplázhatja előnyét. A Paris csak akkor maradhat versenyben, ha hatékonyabban védekezik a palánk alatt, és a kiegészítő emberek is fel tudnak nőni a feladathoz. A hazai csapat lehozza ezt a győzelmet is 2-0-lal fordulnak majd és sok pontot várhatunk, minimum 160 lesz.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Fenerbahce – Paris FC
Fenerbahce meccsgyőzelem + több mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Muki80 2025-04-24 21:46:10
Nekem már csak 161.5 fölé engedte...... Persze 161 pont lett!!!! :( pfff

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.