És megkezdődik az európai klubkosárlabdázás legmagasabb szintű rendezvénye, az Euroliga Final Four, ezúttal Athénból! Két meccs lesz ma, az Olympiakosz a Fenerbahcéval meccsel, míg két spanyol alakulat, a Valencia és a Real Madrid egymás ellen próbál meg továbbjutni. Lássuk mire lesz jó ez a két meccs!
Egy biztonsági szelvényben gondolkodom.

Valencia – Real Madrid
2026. május 22., péntek,20:00
Kosárlabda - Euroliga
- A Valencia a szezon legnagyobb meglepetéseként érkezik az Euroliga négyes döntőjébe, miután a várakozásokat messze felülmúlva a második helyen zárta az alapszakaszt, majd a rájátszásban kiejtette az esélyesebb Panathinaikost. A párharc különösen emlékezetes fordulatot hozott, hiszen hazai pályán elszenvedett két vereség után Athénban kétszer is nyerni tudott, majd a mindent eldöntő ötödik mérkőzést 17 pontos különbséggel húzta be, ezzel története során először jutott be a Final Fourba. Az önbizalmukat erősíti, hogy ebben az idényben már háromszor is győztek a döntő helyszínén, ugyanakkor komoly kérdés a tapasztalat hiánya, mivel a keretből senki sem szerepelt még ezen a szinten. Pedro Martinez együttese mély rotációval dolgozik, több játékos is kiemelkedő formában kosárlabdázik, de nincs egyetlen nélkülözhetetlen vezéralak sem. A periméteren Jean Montero, Brancou Badio és Kameron Taylor jelenti a fő erőt, míg Braxton Key és Matt Costello is jelentős hozzájárulást ad. A csapat az egyik legjobb védekezést építette fel a mezőnyben, ami a gyors tempó és a pontgazdag játék miatt kevésbé kerül reflektorfénybe, pedig a Panathinaikos az ötödik meccsen ennek a hatékonyságát közvetlenül is megtapasztalta.
- A Real Madrid meggyőző játékkal jutott el idáig, miután a negyeddöntőben 3–1-re felülmúlta a Hapoel Tel-Avivot, és hazai pályán mindkét mérkőzését megnyerte, majd Botevgradban 87–81-gyel biztosította továbbjutását. A madridiaknál éles kontraszt mutatkozik a hazai és idegenbeli teljesítmény között, hiszen míg otthon 21 meccsből 20-at megnyertek, addig idegenben komoly nehézségekkel szembesültek. A semleges pályás athéni környezet új helyzetet teremt számukra, ráadásul jelentős spanyol szurkolói támogatás sem várható. A tapasztalat ugyanakkor egyértelműen mellettük szól, több Euroliga-győztes játékossal a keretben, és az elmúlt 15 évben 11 Final Four-szerepléssel. Sergio Scariolo együttese számára külön motiváció, hogy az olasz vezetőedző még nem nyerte meg a sorozatot, miközben az idény során kiváló munkát végzett. A csapatot ugyanakkor érzékenyen érinti Walter Tavares sérülése, aki kihagyja a négyes döntőt, így alkalmazkodniuk kell, amelyben Usman Garuba kulcsszerepet kaphat, miután a Hapoel elleni párharcban maximálisan kihasználta lehetőségét. Mellette Facundo Campazzo jelenti a stabil pontot, míg Mario Hezonjától és Trey Lylestól is komoly hozzájárulás várható. A madridiak három egymást követő bajnoki vereséggel érkeznek, ám ezt mérsékli, hogy már korábban bebiztosították az alapszakasz első helyét, így több kulcsjátékos pihentetésére is lehetőség nyílt.
- A Valencia félelem nélkül, rendkívül motiváltan érkezik, és a csapat már bizonyította, hogy a legnagyobb nyomás alatt is képes fordítani és dominálni. A Real Madrid idegenbeli bizonytalanságaival szemben ez döntő tényező lehet, így a spanyol párharcban a Valencia győzelme tűnik valószínűbbnek, főleg, hogy +5,5-ös hendivel is megsegítjük őket.
Olympiakosz-Fenerbahce
2026. május 22., péntek,17:00
Kosárlabda - Euroliga
- Az Olympiakosz meggyőző, sima teljesítménnyel jutott be a négyes döntőbe, miután a Monacót 3–0-val söpörte ki, ráadásul mindhárom mérkőzésen fölényes különbséggel nyert. A pireuszi együttes ugyanakkor az utóbbi években rendre olyan helyzetekben botlott meg, mint amilyen most is vár rá, hiszen hiába tartozik a legnagyobb költségvetésű és legambiciózusabb klubok közé, 2013 óta vár az újabb európai címre. Ez lesz sorozatban az ötödik Final Four-szereplése, ráadásul Athénban legalább tízezer szurkoló támogatására számíthat. A szezon során sérülések nehezítették a csapat útját, ami formaingadozást és a vártnál több idegenbeli vereséget eredményezett, ennek ellenére elérte első célját. Sasha Vezenkov ismét kiemelkedő idényt fut, ám a legnagyobb meccseken korábban gyakran halványabb volt, így az ő teljesítménye kulcskérdés. A keret ugyanakkor rendkívüli tapasztalattal rendelkezik, összesen 70 Final Four-szerepléssel, Kostas Papanikolaou vezetésével, míg Nikola Milutinov, Thomas Walkup és Tyler Dorsey stabil támaszt jelent. Evan Fournier időzítése is tökéletes, hiszen hullámzó alapszakasz után a Monaco elleni párharcban 51 pontot dobott három meccsen.
- A Fenerbahce hosszú ideig a szezon egyik legstabilabb csapata volt, sokáig vezette a tabellát, de az alapszakasz végén jött vereségek majdnem a pályaelőnyébe kerültek. A negyeddöntőben a Zalgiris ellen négy meccsen jutott tovább, az isztambuli találkozókat magabiztosan nyerte, Kaunasban viszont kimerítő, kiélezett csatákat vívott, a továbbjutást pedig egy 94–90-es hosszabbításos győzelemmel biztosította. A címvédő most rendkívül nehéz feladat elé néz, hiszen nemcsak erős ellenféllel találkozik, hanem hatalmas ellenszéllel is a lelátókon. Sarunas Jasikevicius irányításával a csapat fegyelmezett, jól felkészített és rendszerben gondolkodó kosárlabdát játszik, amelyben Wade Baldwin kulcsszerepet tölt be mint első számú irányító és gyakori pontfelelős. Devon Hall kétoldalú játéka fontos, Talen Horton-Tucker pedig kiváló bemutatkozó idényt fut, Khem Birch társaságában döntő szerepet játszott a negyedik meccs megnyerésében. A periméteren Tarik Biberovic biztosítja a dobóerőt.
- Az Olympiakosz mélyebb, tapasztaltabb kerettel és jelentős hazai támogatással érkezik, miközben kevésbé függ néhány kulcsjátékostól, mint ellenfele. Mindezek alapján a görög csapat előtt adott a lehetőség, hogy a döntőbe jusson. Kis plusszos hendikeppel azért megsegítjük őket.
Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!