2025.11. 13.

Kosárlabda EuroLiga: Maccabi Tel Aviv – Baskonia

Kosárlabda EuroLiga: Maccabi Tel Aviv – Baskonia

A Maccabi Tel Aviv Belgrádban fogadja a Baskonia csapatát az Euroliga 11. fordulójában. Az izraeli gárda még mindig semleges helyszínen kénytelen lejátszani a mérkőzéseit, hiszen Izraelben biztonsági okok miatt nem rendeznek sporteseményeket.

  • A Maccabi idei szezonja nem a legjobb. A gyenge mérleg, az idegenben játszott “hazai” meccsek és a gyenge védekezés egyaránt rányomják bélyegüket a teljesítményükre. Az elmúlt tíz találkozóból nyolcat elveszítettek, és a legutóbbi, Fenerbahce elleni vereségük során is hamar hátrányba kerültek, majd hiába küzdötték vissza magukat, a végjátékban elfáradtak. A legfőbb gond továbbra is a védekezés és a lepattanózás. A Maccabi engedi a legtöbb támadópattanót az egész EuroLigában.
  • A Baskonia is felemás formát mutat. A szezon eleji gyenge rajt után ugyan néhány meccsre magára talált, de az utóbbi hetekben ismét két vereséget szenvedett el, köztük a Hapoel Tel Aviv ellenit az EuroLigában. A védekezés náluk is komoly problémát jelent, hiszen szinte 90 pontot kaptak három negyed alatt, és a lepattanóharcban is alulmaradtak. A spanyol együttes legmegbízhatóbb pontszerzője Timothe Luwawu-Cabarrot, aki kimagasló formában, 52%-os triplamutatóval vezeti csapatát, de rajta kívül kevés játékos tud stabilan hozzájárulni a támadásokhoz.
  • A két gyenge védekezéssel bíró gárda párharcában várhatóan sok pont lesz, de azért 190 egységnél nem több, valamint a hazai csapat valamivel esélyesebb a győzelemre, ezért + 4,5-ös hendikeppel segítjük őket.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Maccabi Tel Aviv – Baskonia
Maccabi +4,5 és kevesebb, mint 190,5 pont a meccsen | 1.78 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.