2025.04. 03.

Kosárlabda EuroLiga: Maccabi Tel Aviv – Bayern München

Kosárlabda EuroLiga: Maccabi Tel Aviv – Bayern München

A Maccabi Tel Aviv Belgrádban fogadja a Bayern Münchent az Euroliga alapszakaszának hajrájában. A hazai csapatnak nehéz szezonja volt, a háború miatt nem játszhatták otthon, több játékos is távozott, és sérülések is sújtották őket. Ennek ellenére a Maccabi időnként versenyképes tudott maradni, és néhány fiatal tehetség kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Bayern München ezzel szemben a Paris BC mellett a szezon legnagyobb meglepetése, az élmezőnybe küzdötte fel magát, és esélye van a negyedik hely megszerzésére, ami hazai pályaelőnyt jelentene a rájátszásban.

  • A Maccabi Tel Aviv minden nehézség ellenére tisztes szezont futott. Mivel hazai mérkőzéseiket Belgrádban kellett játszaniuk, valamint komoly játékosmozgások és sérülések nehezítették a dolgukat, a 10-22-es mérlegük nem számít tragikusnak. Az idény során az is kiderült, hogy a rájátszás elérhetetlen számukra, így több játékos teher nélkül bizonyíthatott. Roman Sorkin, Rokas Jokubaitis és Jaylen Hoard kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, utóbbi a nyári átigazolási piacon az egyik legkeresettebb név lehet. Tamir Blatt stabil szezont hozott, míg Levi Randolph 30 évesen debütált az Euroligában, és bár időnként megmutatta képességeit, nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. A klub már a következő szezonra építkezik, amelyben várhatóan nagyobb költségvetéssel vágnak neki az Euroligának.
  • A Bayern Münchent sokan az alsóházi csapatok közé sorolták a szezon előtt, ám 19-13-as mérlegükkel az egyik legnagyobb meglepetést okozták. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt még versenyben vannak a negyedik helyért, ami hazai pályaelőnyt jelentene a rájátszásban – egy olyan bravúr, amely minden előzetes várakozást felülmúl. Gordon Herbert vezetőedző érkezése óta teljesen megváltozott a csapat mentalitása, és már nem tűnik elérhetetlen célnak a Final Four. Carsen Edwards pályafutása legjobb formáját hozza, Shabazz Napier végre megtalálta a helyét, Andreas Obst pedig az egyik legveszélyesebb hárompontosdobó lett az Euroligában. Emellett Vladimir Lucic is visszatért hosszú könyöksérülése után, ami tovább erősíti a bajorokat. A Bayern jelenleg a szezon egyik legjobb támadójátékát produkálja, és nagy kérdés, hogy meddig juthatnak ebben az idényben.
  • A Maccabi Tel Aviv az utóbbi hetekben mutatott pozitív jeleket, de a Bayern sokkal nagyobb téttel lép pályára: amennyiben nyernek, közelebb kerülnek a negyedik helyhez és a pályaelőnyhöz. Mindkét csapat hasonló stílusban játszik, de a Bayern jelenleg az egyik legjobb támadócsapat az Euroligában. Mindezek alapján a német csapat meccsgyőzelme esélyes!  

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Maccabi Tel Aviv – Bayern München
Bayern meccsgyőzelem | 1.82 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2025-04-03 19:24:51
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.03. 20:30
Maccabi TA - Bayern München
Pontszám 179,5
Kevesebb, mint 179,5
1.63 93 - 90
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1630

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.