2025.02. 07.

Kosárlabda Euroliga: Monaco – Partizan

Kosárlabda Euroliga: Monaco – Partizan

Egy nagyon szoros mérkőzés várható ma az Euroliga 26. fordulójában. A 3. helyen álló Monaco a 9. helyezett Partizant fogadja hazai körülmények között. A hazaiak a harmadik helyet próbálják megszilárdítani, míg a vendégek tovább küzdenek a biztos rájátszásért. Monaco ingadozó teljesítménye és Partizan fegyelmezett támadójátéka szoros eredményre enged következtetni, a bukik pedig komoly szorzókülönbséget látnak a két gárda között. Ezt próbáljuk kihasználni egy erős szelvénytipp kialakításában, ami akár single is megállja a helyét.

  • A Monaco egy nehéz időszak után újra formába lendült, három vereség után három győzelmet aratott, köztük a Real Madrid és a Baskonia ellen. A csapat vezére továbbra is Mike James, aki az utóbbi időben jobban bevonja a társait a játékba, és történelmi mérföldkőhöz érkezett, átlépve az 5000 pontos határt az Euroligában. Nick Calathes visszatérése szintén pozitív hatással volt az irányításra, de a csapat komoly gondokkal küzd a stabilitás terén. Az elmúlt mérkőzéseiken többször is nagy hátrányba kerültek, vagy épp majdnem elherdálták előnyüket, ami intő jel lehet a Partizan ellen. További gondot okoznak a sérülések: Jordan Loyd és Vito Brown biztosan kihagyja a mérkőzést, míg Elie Okobo játéka kérdéses. A Monaco kulcskérdése, hogy végig koncentrált tud-e maradni, és képesek lesznek-e hatékonyan semlegesíteni a Partizan triplázóit.
  • A Partizan az elmúlt öt mérkőzéséből négyet megnyert, egyedül a Crvena Zvezda elleni szoros rangadót bukta el. Aztán javítottak egy erős Virtus Bologna elleni sikerrel. A csapat hatékony támadójátékot produkál, átlagosan 120 pontot szereznek 100 támadásra vetítve, ami az Euroliga egyik legjobb mutatója. Védekezésben is stabilak, hiszen csak a Zalgiris enged kevesebb pontot náluk. Sterling Brown kimagasló formában van, az utóbbi hét meccséből hatszor legalább 15 pontot szerzett, miközben kiemelkedő dobószázalékokat hoz. Carlik Jones és Tyrique Jones szintén remek teljesítményt nyújtottak a Virtus ellen, és ha hasonlóan hatékonyan tudnak támadni, komoly gondot okozhatnak a Monaco védekezésének. A Partizan gyengesége a minőségben szűkebb keret, ami gyengébb rotációt enged. És mivel kevesebb játékost forgatnak, ez egy szoros végjátékban problémát jelenthet. A védekezési taktikájuk kulcsa lehet Mike James és a Monaco irányítóinak nyomás alá helyezése, valamint a hárompontos lehetőségek kihasználása.
  • A Monaco jó csapat, de hullámzó formájuk és a sérülések miatt kiszámíthatatlan teljesítményt nyújt. A Partizan kiegyensúlyozottabb, és ha tudják hozni az utóbbi hetekben látott precíz támadójátékukat, komoly esélyük van a győzelemre. Szoros meccset várok és ha nyer is a Monaco, akkor az nem lesz kiütés. +7,5-es hendikeppel meglököm a Partizant.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Monaco – Partizan
Partizan +7,5 | 1.64 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2025-02-07 11:51:41
Ez ink hazai.
Jordan 2025-02-07 11:47:32
Az túlzás, hogy kiegyensúlyozottabb a Partizan.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.