2025.03. 27.

Kosárlabda EuroLiga: Olimpia Milano – Barcelona

Kosárlabda EuroLiga: Olimpia Milano – Barcelona

Az Olimpia Milano és a Barcelona összecsapása kiélezett mérkőzésnek ígérkezik, hiszen mindkét csapatnak fontos a győzelem a rájátszás szempontjából. A hazai együttes hullámzó teljesítményt nyújt ebben a szezonban, és az elmúlt két Euroliga-mérkőzésén idegenben vereséget szenvedett. A katalánok sem érkeznek a legjobb formában, az elmúlt hét Euroliga-meccsükből hatot megnyertek, de legutóbb hazai pályán fájdalmas vereséget szenvedtek a Bayern München ellen (102-101), miután a végjátékot csúnyán elrontották.

  • A Milánó jelenleg 16 győzelemmel és 15 vereséggel holtversenyben áll a 11-12. helyen a Partizannal, így minden egyes siker létfontosságú számukra. Bár a hosszú ideje sérült Josh Nebo továbbra sem áll rendelkezésre, a csapat végre teljes kerettel dolgozhat. Ettore Messina együttese azonban védekezésben komoly problémákkal küzd, hiszen az elmúlt három mérkőzésen rendre sok pontot kaptak. Ennek ellenére támadásban a liga egyik legjobb hárompontos-csapatának számítanak, viszont a kétszázalékos dobások terén az egyik leggyengébbek. A csapat erőssége Nikola Mirotic és Zach LeDay játéka, akik a vártnál is jobban teljesítenek, és nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az olaszok még versenyben vannak a play-inért. Ugyanakkor a védekezésük az ötödik leggyengébb a ligában, ráadásul a lepattanócsatákban is az utolsó helyen állnak, ami jelentős hátrányt jelenthet.
  • A Barcelona egy erős sorozat után váratlan vereséget szenvedett a Bayern Münchentől (102-101), miközben az utolsó pillanatokban kezükben volt a lehetőség a győzelemre. Ez a vereség nemcsak a helyezésük miatt fájdalmas (jelenleg 17-14-es mérleggel a 7. helyen állnak), hanem azért is, mert elveszítették egyik kulcsfontosságú játékosukat, Chimezie Metut, aki a hírek szerint az egész szezonra kidőlt. Ráadásul Nicolas Laprovittola, Juan Nunez és Jan Vesely sem áll majd rendelkezésre, ami tovább csökkenti a rotációs lehetőségeiket. Jabari Parker és Kevin Punter kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Bayern ellen (összesen 43 pontot szereztek), de a csapat többi tagja, például Alex Abrines, nem tudta kellően támogatni őket. A Barcelona támadásban a liga egyik legjobbjának számít, de az elmúlt tíz vereségükből kilenc hét pontnál kisebb különbséggel történt, ami mentális problémákat is jelezhet a végjátékban.
  • A Barcelona számára komoly gondot jelenthet Metu és Vesely hiánya, mivel így elveszítik a magassági fölényüket, ami egyébként a Milano ellen nagy előnyt jelenthetett volna. Ez kedvezhet a hazai csapatnak, amelynek eddig nagy gondot okozott a lepattanózás, de most könnyebben érvényesülhet. Ráadásul a katalánok az utóbbi időben többször is meginogtak a mérkőzések végjátékában, és ha a Milano ki tudja használni ezt, akkor hazai pályán felveheti a kesztyűt a katalánokkal! A mérkőzés várhatóan kiegyenlített lesz, de a Barcelona gyengült belső posztjai és a Milano hazai pályán mutatott jobb formája miatt az olaszokat segítem plusszos hendivel, a pontok tekintetében pedig overes oldalról közelítek:

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Olimpia Milano – Barcelona
Milano + 7,5 és több, mint 163,5 pont a mérkőzésen | 1.80 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.