2025.11. 20.

Kosárlabda Euroliga: Olimpia Milano – Hapoel Tel Aviv

Kosárlabda Euroliga: Olimpia Milano – Hapoel Tel Aviv

Az olasz alakulatnál rengeteg sérült van, ennek ellenére tartották magukat eddig, most viszont a liga legjobban támadó csapata érkezik a Divat Városába. Nagyon nehéz meccs lesz ez hazai szempontból!

  • A Milano az idei szezonban komoly sérüléshullámmal küzd, ennek ellenére elfogadható teljesítményt nyújt, hiszen az elmúlt nyolc mérkőzéséből hatot megnyert, minden frontot figyelembe véve. A Trapani elleni vereséggel ugyan megszakadt a négymeccses győzelmi sorozatuk, de a nemzetközi porondon három egymást követő sikerrel, Asvel, Olympiakosz, és korábban Anadolu Efes ellen, jelentősen javítottak gyengébb rajtjukon. A 6–5-ös mérleg jó alapot jelent a rájátszásért folytatott küzdelemben. A csapat hosszú ideje képtelen teljes kerettel kiállni! Josh Nebo és Zach LeDay alig játszott, Bryant Dunston emiatt a vártnál jóval több terhet visel, és a szezont ezúttal is folyamatos problémák nehezítik. Az elmúlt fordulókban az asszisztens, Peppe Poeta irányította az együttest, és eredményei magukért beszélnek. A hiányzók távollétében Quinn Ellis és elsősorban Armoni Brooks lépett elő, utóbbi 43% feletti triplázással húzza a csapatot. A közel 40%-os csapatszintű hárompontos mutató ellenére a támadójáték a mezőny közepén áll, míg a védekezés a legjobb hat között található! Ritka helyzet, ez, amikor a Milano defenzív oldala felülmúlja a támadásit. A sérülések továbbra is hátrányt jelentenek, hiszen Lorenzo Brown biztosan hiányzik, míg Nate Sestina, Josh Nebo, Zach LeDay, Ousmane Diop, Devin Booker és Leandro Bolmaro játéka is kérdéses.
  • A Hapoel Tel Aviv újoncként rendkívüli módon berúgta az ajtót! asilije Micic érkezésével, a várakozásokat felülmúlva 8–3-as mérleggel rendelkeznek, pedig hazai meccseiket Bulgáriában játsszák, szurkolói támogatás nélkül. Három vereségükből kettő az elmúlt négy fordulóban jött, előbb Olympiakosz, majd Fenerbahce ellen. Mindkét találkozón teljesen leállt a EuroLeague legjobb támadógépezete! Előbb 58, majd 68 pontra korlátozták őket, ami óriási kontraszt az addigi 91 pontos átlaghoz képest. A liga legjobb támadási hatékonyságával rendelkeznek, több mint 40%-os triplázással, miközben a Micic, Elijah Bryant és Antonio Blakeney trió egyénileg is bármikor képes helyzetet teremteni. Nem véletlen, hogy a legalacsonyabb asszisztaránnyal dolgoznak, hiszen főként egyéni megoldásokkal bontják az ellenfelek védelmét. A gond ott kezdődik, amikor a hátvédsort lekorlátozzák és a magasemberek a centerrel kiegészülve nem tudják átvenni a feladatot! A vendégeknél Bruno Caboclo, Yam Madar és Tomer Ginat biztosan hiányzik.
  • Összefoglalva tehát, az izraeli csapat nagyon erősen kezdett, de már kétszer is bebizonyosodott, hogy jó védekezéssel meg lehet folytani a hátsó sort! Tehát a mérkőzés várható képe alapján Milano jó védekezése lehet a kulcs! A hazaiak képesek lehetnek limitálni a Hapoel Tel Aviv tripláit, ami a vendégek legfontosabb fegyvere. A hazaiakat segítem egy +12,5-es hendivel, ennyit azért akkor sem rak közé a Hapoel, ha nyer is, valamint a pontokat 175,5 alá lövöm be.

ÚJ regisztrálóként HÁROMFÉLE BÓNUSZ közül tudsz választani! Segítsd a munkánkat, regisztrálj ITT a Tippmixpróra és választ ki a hozzád leginkább illő bónuszt! 

tipp
Olimpia Milano – Hapoel Tel Aviv
Milano +12,5 és kevesebb, mint 175,5 pont a meccsen | 1.76 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.