A baszkföldi rangadóhoz hasonlóan ennél a meccsnél is két olyan gárda találkozik, ahol mindkét csapat számára kulcskérdés lesz a stabilitás és a forma visszanyerése. A hazaiak remekül indították a szezont, de azóta sérülések és hullámzó teljesítmény nehezítik a helyzetüket, míg a vendégek felemás teljesítménye eddig nem adott egyértelmű képet arról, milyen formában is vannak valójában.
- A Milano kiválóan kezdte az idényt, megnyerte az Olasz Szuperkupát, majd idegenben győzött a Crvena Zvezda ellen 92–82-re. Ettore Messina együttese ekkor még lendületben volt, ám a folytatás elromlott. A Partizan elleni 78–80-as vereséget sérülések és a Serie A-ban elszenvedett, Tortona elleni 71–74-es fiaskó követte. A legnagyobb problémát jelenleg a csapat egészségi állapota jelenti, hiszen Josh Nebo ismét sérült, míg Vlatko Cancar és Shavon Shields csak részben egészséges, Lorenzo Brown játéka kérdéses. A Partizan ellen Milano sokkal gyengébben játszott, húszpontos hátrányból kellett visszajönnie, és bár volt esélye a győzelemre, Marko Guduric elhibázta a győztes dobást. A milánóiak erejét az eddigi mérkőzéseken a kiváló hárompontos dobások adták. A játéktempójuk az egyik leglassabb a mezőnyben, és Lorenzo Brown visszatérésével sem várható jelentős változás ezen. Egy biztos, a motiváció tekintetében nem lesz baj, a hazai pálya előnye is sokat számít majd.
- A Monaco két teljesen eltérő arcát mutatta az Euroliga első két fordulójában. Két hazai mérkőzéssel indított, ám a Zalgiris ellen 84–89-es vereséget szenvedett, ami váratlan hidegzuhanyként érte a tavalyi döntőst. A következő fordulóban már sokkal magabiztosabb teljesítményt nyújtott, 103–81-re verte a Dubait, de nehéz megítélni, hogy ez a győzelem minek volt köszönhető, a Dubai fáradtsága és gyenge játéka számított, vagy pedig a valós remek forma! A bajnokságban a Chalon/Saone elleni hazai vereség (99–104) során 104 pontot engedett, ami komoly védekezési problémákat jelez. Még nagyon az elején járunk, de az eddigi adatok alapján a Monaco jelenleg a harmadik legjobb támadómutatóval rendelkezik az Euroligában, ugyanakkor a védekezés és a lepattanózás továbbra is gyenge pont maradt. A csapatból Yoan Makoundou hiányzik.
- Egyik csapat sem érkezik ideális állapotban, ám a problémák jellege eltérő. A Milano fő gondja a sérülések miatt hiányos rotáció, ami a támadójáték ritmusán és hatékonyságán is érződik. Az eddigi hárompontos-forma nehezen tartható hosszú távon, különösen, ha a kulcsjátékosok nincsenek teljesen bevethető állapotban. A Monaco oldalán ezzel szemben a védekezés rendezetlensége és a hullámzó teljesítmény jelenti a legnagyobb kérdőjelet. Támadásban erősek, védekezésben gyengébbek. A hazai pálya előnye abszolút kiegyenlíti az esélyeket, szoros mérkőzés várható, ahol a védekezés szerepe felértékelődik! A pontok tekintetében éppen ezért nem várható 174-nél kevesebb, ami pedig a kimenetelt illeti nem várható kétszámjegyű különbség sem ide, sem oda. Én a hazaiakat segítem +12,5-hendivel.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!