2026.04. 30.

Kosárlabda Euroliga: Olympiakosz – Monaco

Kosárlabda Euroliga: Olympiakosz – Monaco

Az Olympiakosz meggyőző, 91–70-es hazai győzelemmel kezdte a párharcot a Monaco ellen, ezzel megszerezve első sikerét a szezonban riválisa ellen, és megtéve az első lépést a Final Four felé.

  • A pireuszi keret egész szezonban tudatosan lett felépítve és megerősítve, így csak az Euroliga-trófea számít eredménynek, minden más kudarcnak számítana. Az első mérkőzés elején azonban nem működött olajozottan a gépezet, a Monaco jobban kezdett, az első negyed nagy részében vezetett, miközben a hazaiak mind az öt triplájukat és három büntetőjükből kettőt elhibáztak, ráadásul a rossz dobáskiválasztás is bosszantotta Georgios Bartzokas vezetőedzőt. A félidő végén egy 10–0-ás rohammal fordított az Olympiakosz, és kilencpontos előnnyel vonult szünetre, és a második félidőben már nem engedte ki a kezéből az irányítást! Pontosabb dobások, jobb labdajáratás és Nikola Milutinov lepattanói alapozták meg a fölényt. Sasha Vezenkov 20 ponttal volt a legeredményesebb, később Alec Peters lépett elő, Cory Joseph a harmadik negyedben, Tyler Dorsey pedig a másodikban dobott 13 pontot. A végére a hazaiak dobószázaléka feljavult, de a 18 büntetőből kihagyott hét kísérlet kritikát érdemel, ráadásul Dorsey bokasérülést szenvedett,
  • A Monaco már kétszer legyőzte már ellenfelét a szezonban, de a playoff mindig más, így nem sok esélyt jósoltak a nagyhercegség csapatának, ennek ellenére az első félidő hajrájáig szoros maradt a meccs, sőt 36–35-re még vezetett is. A második félidőben azonban egyértelművé vált az Olympiakosz fölénye. A gárda hárompontos dobása teljesen csődöt mondtak, 28 kísérletből mindössze négy talált be, ami Pireuszban kevés a győzelemhez. Matthew Strazel különösen gyenge napot fogott ki, 24 perc alatt pont nélkül maradt, mind a hét tripláját és összesen kilenc mezőnykísérletét elhibázta, miközben Nemanja Nedovic sem tudott hozzátenni a játékhoz. Egyedül Mike James (19 pont), Alpha Diallo (15 pont) és Jaron Blossomgame (10 pont) hozta az elvárt szintet. A vendégeknek javítaniuk kell kintről, hatékonyabban védeni a festéket, kontrollálni a lepattanókat és lassítani a tempót, ha közelebb akarnak kerülni a győzelemhez.
  • A Monaco az első meccsen bátor és szervezett játékot mutatott, de a triplák teljes hiánya eldöntötte a találkozót. Nehezen elképzelhető, hogy ismét ennyire pontatlanul dobjanak, miközben a hazaiaknál kisebb intenzitáscsökkenés is várható, ilyen esetben mindig így szokott lenni, így a vendégek várhatóan szorosabb mérkőzésre kényszerítik az Olympiakoszt és nem kapnak ki annyira, mint tegnapelőtt. Monaco +11,5 a tippem.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Olympiakosz – Monaco
Monaco +11,5 | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve (kosárlabda) 2026-04-30 05:55:02
Fenerbahce – Zalgiris Kaunas
2026. április 30., csütörtök,19:45
Kosárlabda - Euroliga
A Zalgiris az egyetlen teljesen szétesett második negyedet leszámítva felvette a versenyt a Fenerbahce csapatával, és a mérkőzés többi szakaszában képesnek tűnt arra, hogy egyenrangú ellenfél legyen. Érdekes, hogy náluk is pont ugyanaz volt a fő probléma, mint a Valencia és a Monaco esetében, a nyílt helyzetekből elhibázott nagyszámú hárompontos kísérlet jelentősen visszavetette a litvánokat, ugyanakkor nehezen elképzelhető, hogy ismét ennyire pontatlanul célozzanak kintről. Emellett nagyobb hozzájárulás várható Francisco részéről is, ami további lendületet adhat a támadójátékuknak. Szoros lesz és valószínűleg ismét nyer a Fener, de semmiképp nem lesz 10 pontos különbség közötte!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.30. 19:45
Fenerbahce - Zalgiris Kaunas
Hendikep -9,5
Zalgiris Kaunas +9,5
1.54
Tét 100
Várható nyeremény 154
Barnamedve (kosárlabda) 2026-04-30 05:54:18
Valencia – Panathinaikosz
2026. április 30., csütörtök,20:45
Kosárlabda - Euroliga
Ez az a párharc, ami szoros lehet! A Valencia az alapszakasz során többször is bizonyította, hogy rendkívül veszélyes és magas minőségű csapat, a 38 forduló után megszerzett második helye pedig egyáltalán nem volt véletlen. A spanyol együttes ráadásul kétszer is legyőzte a Panathinaikosz csapatát a szezonban, így minden okuk megvan arra, hogy higgyenek nemcsak a következő mérkőzés, hanem a teljes párharc megnyerésében is rutinos ellenfelükkel szemben. Az első összecsapáson a Valencia hajszálra volt a győzelemtől annak ellenére, hogy katasztrofális hárompontos dobóteljesítményt nyújtott, és támadásban több megkérdőjelezhető döntést is hozott, így a támadójátékuk sokszor akadozott. Ma meglehet a győzelem, amit egy kicsike plusszos hendikeppel érdemes bebiztosítani! Én 3,5 körül gondoltam, a papíros Tippmixen csak +1,5 van.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.30. 20:45
Valencia - Panathinaikosz
Hendikep 1,5
Valencia +1,5
1.60
Tét 100
Várható nyeremény 160

további tippjeink a Kosárlabda világából

Hát eljutottunk idáig ismét, kezdődik! Hullámvölgyből érkezve, de hazai pályaelőnnyel és visszavágási vággyal készül a címvédő Fenerbahce, miközben az idény egyik legnagyobb meglepetéscsapata, a litván Zalgiris újabb bravúrra tör az Euroliga negyeddöntőjében.
Hát eljutottunk idáig ismét, kezdődik! Hullámvölgyből érkezve, de hazai pályaelőnnyel és visszavágási vággyal készül a címvédő Fenerbahce, miközben az idény egyik legnagyobb meglepetéscsapata, a litván Zalgiris újabb bravúrra tör az Euroliga negyeddöntőjében.
Két Euroliga play in-meccset rendeznek ma, a kettőből egy szelvényt csináltam. A Barcelona meggyőző, 95–69-es hazai győzelemmel zárta az alapszakaszt a Bayern ellen, ezzel megszerezte a kilencedik helyet és a play-in nyitómeccs rendezési jogát. A vendég pedig a szerb Crvena Zvezda lesz. A Panathinaikos hullámzó alapszakasz után végül a hetedik helyen zárt, így kedvező helyzetből várhatja a play-int, ahol hazai pályán két lehetősége is lesz a továbbjutás kiharcolására.
Két Euroliga play in-meccset rendeznek ma, a kettőből egy szelvényt csináltam. A Barcelona meggyőző, 95–69-es hazai győzelemmel zárta az alapszakaszt a Bayern ellen, ezzel megszerezte a kilencedik helyet és a play-in nyitómeccs rendezési jogát. A vendég pedig a szerb Crvena Zvezda lesz. A Panathinaikos hullámzó alapszakasz után végül a hetedik helyen zárt, így kedvező helyzetből várhatja a play-int, ahol hazai pályán két lehetősége is lesz a továbbjutás kiharcolására.
Az Lyon az idei Euroliga egyik leggyengébb csapata, a Zvezda még versenyben van a legjobb tíz közé jutásért. Az egyik oldalon hatmeccses vereségsorozat, a másikon élő playoff-remények feszülnek egymásnak.
Az Lyon az idei Euroliga egyik leggyengébb csapata, a Zvezda még versenyben van a legjobb tíz közé jutásért. Az egyik oldalon hatmeccses vereségsorozat, a másikon élő playoff-remények feszülnek egymásnak.