2023.10. 19.

Kosárlabda Euroliga: Olympiakosz – Partizan Belgrád

Kosárlabda Euroliga: Olympiakosz – Partizan Belgrád

A csütörtöki Euroliga-kínálat egyik legizgalmasabbnak várt meccse a pireuszi Olympiakosz – Partizan Belgrád összecsapás lesz.

  • Az Olympiakosz kosárlabdacsapata a Panathinaikosz elleni diadallal kezdett az első fordulóban. Ezt követően azonban két vereséget szenvedtek el. Először a Barcelona otthonában buktak el, majd egy újabb vereség következett az Olimpia Milano ellen, 53-65-ös végeredménnyel. Az utolsó mérkőzés különösen nagy kihívást és fizikai megterhelést jelentett. Elég csak rápillantani a végeredményre (53 dobott ponton tartani egy csapatot kőkemény!) látható, hogy mindkét csapat erős védekezést mutatott, és hát a pontszerzés most nem ment annyira és pont a görögöknek nem! A csapat támadójátéka az utolsó negyedben akadozott. Annak ellenére, hogy kilenc perccel a vége előtt 45-44-re vezettek, hagyták, hogy ellenfelük egy 16-2-es rohamot hajtson. Kevin Pangos megállíthatatlan volt, és az Olympiakosz védelme nem találta a módját, hogy megfékezze őt. A sérülések továbbra is gondot okoznak az Olympiakosznak, bár Fall és Sikma visszatért a keretbe. Williams-Goss és McKissic továbbra is maródi, bár egyes hírek szerint Nigel Williams-Goss szerdán szerepelni fog a meccsen. Meglátjuk. Mindenesetre a görög gárdának a szokásos jó védekezés mellett (nem csak három negyeden át) sokkal eredményesebben kellene pontokat szereznie is! Anélkül nem lehet meccset nyerni.
  • A Partizan csapata kedden hazai közönség előtt 83-92-es vereséget szenvedett a Barcelona ellen. Ez volt a második vereségük a szezonban, miután az első fordulóban kikaptak a Maccabitól. A két vereség közötti szünetben azonban Villerbane-ben az Asvel ellen győzelmet arattak. A Barcelona elleni összecsapás volt a Partizan első hazai mérkőzése az új Euroliga-szezonban, de a telt házas Štark Aréna buzdítása ellenére sem tudták megszerezni a győzelmet. A Barcelona magas százalékban hozta a pontokat, 13 hárompontost értékesítettek sikeresen, valamint rendkívül agresszív védekezést mutatott, amire a Partizan nem tudott megfelelően reagálni. A Partizan játéka még nincs a legjobb formában. Az újonnan érkezett játékosok próbálnak beilleszkedni, a munka folyik, de kell még egy kis idő.
  • Arra számíthatunk, hogy a hazaiak nem fognak könnyű győzelmet aratni csütörtökön. A Partizan valószínűleg taktikailag jól felkészült lesz erre a mérkőzésre, agresszív védekezésre számíthatunk tőlük, így ez a mérkőzés szoros eredménnyel zárulhat. A vendégeket lehet plusszos hendikeppel nyeretni, a pontokat pedig az under-oldaláról kell megközelíteni. 10 pontot biztosan nem tesz közé az Olymp, valamint 165 pont fölé sem hiszem, hogy mennek a felek! Partizan +10,5 & Kevesebb mint 165,5 pont a mérkőzésen

tipp
Olympiakosz – Partizan Belgrád
Partizan +10,5 & Kevesebb mint 165,5 pont a mérkőzésen | 2.05 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.