2025.04. 23.

Kosárlabda EuroLiga: Olympiakosz – Real Madrid

Kosárlabda EuroLiga: Olympiakosz – Real Madrid

Az Euroliga negyeddöntőinek egyik legjobban várt párharca következik, amikor a Pireuszban székelő Olympiakosz fogadja a nagy múltú Real Madridot. A görögök remek alapszakaszt tudhatnak maguk mögött, míg a spanyolok rögösebb úton jutottak el idáig.

Kis késéssel, de hozom a két Euroliga meccset! 
 

  • Az Olympiakosz talán a legjobb csapat az idei szezonban, és ennek megfelelően magabiztos játékkal, első helyen zárta az alapszakaszt. A hajrában ugyan visszaesett a teljesítményük, csak nehézkesen győzték le az Alba Berlint és a Maccabi Tel-Avivot, de a negyeddöntőre vélhetően újra maximális fokozatra kapcsolnak. A motivációjuk is adott, hiszen két évvel ezelőtt épp a Real Madridtól szenvedtek fájó vereséget a döntőben. A csapat egyik kulcsa az agresszív támadólepattanózás lehet, különösen mivel a Real Madrid a legjobb védekező lepattanózó gárda a ligában. Az Olympiacos komoly személyi erőkkel is rendelkezik, hogy megküzdjön a Real legnagyobb sztárjaival, köztük Walter Tavarezzel. Sasha Vezenkov, az Euroliga egyik leghatékonyabb játékosa, valamint a győzeleméhes Evan Fournier is fontos szerepet játszhatnak – utóbbi egyértelműen kijelentette, hogy a bajnoki cím megszerzése motiválta az Olympiacoshoz való igazolásban. Bár Walkup és Keenan Evans játéka kérdéses, a mély keret elegendő lehet a pótlásukra.
  • A Real Madridot már csak a neve is automatikusan az esélyesek közé sorolja, főként a jól összeszokott keret és az edzői stabilitás miatt. Az idényük azonban felemás volt, sőt inkább gyenge! Messze nem nyújtották azt a meggyőző játékot, amit az előző évben. A hetedik helyen végeztek az alapszakaszban, ami miatt play-in mérkőzésekre kényszerültek, először kikaptak a szenzációsan szereplő Paristól, majd egy legyengült Bayern ellen javítottak. A legnagyobb gondjuk, hogy kulcsjátékosaik többsége alulteljesített, köztük Mario Hezonja is, akitől sokat várnak támadásban. Facundo Campazzo kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de nem találtak mögé megbízható cserét. Walter Tavares sincs korábbi domináns formájában. Ugyanakkor védekezésben továbbra is kiválóak, a liga legjobb védelmi mutatójával rendelkeznek, bár legutóbb 97 pontot kaptak az Andorrától a spanyol bajnokságban. A playoffra fontos hiányzóik is vannak, például Bruno Fernando és Eli Ndiaye nem állhat rendelkezésre.
  • A hazai pálya előnye, a mély és tapasztalt keret, valamint az egymás elleni alapszakasz-győzelmek is a görögök mellett szólnak. Kicsi hendikerpről is indíthatjuk a görög alakulatot!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Olympiakosz – Real Madrid
Olympiakosz -5,5 | 1.84 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.