2025.03. 28.

Kosárlabda EuroLiga: Panathinaikosz – Paris BC

Kosárlabda EuroLiga: Panathinaikosz – Paris BC

A Panathinaikos az utóbbi fordulókban komoly izgalmakat okozott. A gárdának mind az Alba Berlin, mind a Maccabi Tel Aviv ellen látványos negyedik negyedes fordítással sikerült győzelmet aratnia. A görög csapat jelenleg egy győzelemmel van lemaradva a Fenerbahce mögött, miközben a Monaco is szorosan a nyomukban van a harmadik helyért folytatott harcban. A legfontosabb cél azonban Ergin Ataman együttese számára az, hogy a rájátszás első körében hazai pályaelőnyt biztosítson magának és ettől már csak egy lépés választja el őket. A Paris is versenyben van még, a play-in helyekért folytatott harcban minden egyes győzelem kulcsfontosságú lehet számukra.

  • A Panathinaikosz egyre jobban összeáll, és Ergin Ataman csapata kezd igazi esélyessé válni a végső győzelemre. Az utóbbi mérkőzéseken több olyan játékos is formába lendült, akik korábban hullámzó teljesítményt nyújtottak, Dinos Mitoglou és Lorenzo Brown különösen a Maccabi elleni meccsen emelkedtek ki. A csapat egyik legnagyobb erőssége Kendrick Nunn, aki fantasztikus formát mutat, és egyértelműen készen áll arra, hogy vezéregyéniségként vezesse a görögöket a szezon hajrájában. A rutinos irányító, Kostas Sloukas ebben az időszakban rendszerint extra fokozatra kapcsol, míg Juancho Hernangomez stabil és megbízható teljesítménye szintén biztató a csapat számára. Sérülések terén azonban vannak gondjaik, Mathias Lessort és Marius Grigonis biztosan nem játszhat, míg Cedi Osman, Omer Yurtseven és Ioannis Papapetrou szereplése kérdéses.
  • A Paris számára rendkívül fájó volt a Fenerbahce elleni meccs, hiszen már úgy tűnt, hogy T.J. Shorts győztes kosarat szerzett két másodperccel a vége előtt, ám végül Hayes-Davis fantasztikus triplája mindent megváltoztatott. A csapat vezetőedzője, Tiago Splitter tudja, hogy milyen fontos lenne egy nagy idegenbeli siker a rájátszásba kerülés érdekében, különösen egy olyan sűrű menetrend mellett, amelyben még a Panathinaikos és a Real Madrid ellen kell pályára lépniük. Ha a Paris komolyan gondolja a továbbjutást, akkor nem ragadhat le a múltban, és bizonyítania kell, hogy képes megküzdeni Európa legjobb csapataival. A csapat legnagyobb fegyverei közé tartozik Nadir Hifi, aki hosszú távú veszélyt jelent a periméteren, Mikael Jantunen, aki jól nyújtja a pályát, valamint Sebastian Herrera, aki mostanában egyre fontosabb szerephez jut. Yakuba Ouattara is fontos momentumokat hozott Isztambulban, és az ő teljesítménye szintén kulcsfontosságú lehet Athénban. A csapat azonban komoly sérülésekkel küzd: Maodo Lo, Collin Malcolm, Daulton Hommes és Leon Kratzer biztosan nem léphet pályára.
  • Ez a mérkőzés sokkal fontosabb a Paris számára, mint a Panathinaikosnak, mivel egy vereség esetén a francia csapat kis híján elveszítené esélyét a rájátszásra. Panathinaikos esélyese a találkozónak, és a legvalószínűbb forgatókönyv szerint ők fognak győzni, nem várható elsöprő különbség. A Paris motiváltan fog küzdeni, és bár a győzelemhez valószínűleg nem lesz elég erejük, arra jó esélyük van, hogy ne kapjanak ki 15 pontnál nagyobb különbséggel. A pontok tekintetében pedig minimum 168 várható.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Panathinaikosz – Paris BC
Paris BC +15,5 és több, mint 167,5 pont a mérkőzésen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-03-28 23:59:46
-13 500 lett, ez lesz az utolsó számolás, összesen: -29 200, amit megfigyeltem, hogy a győztes bejött, de a felesleges hendi vitte. Elég a kimenetel is.
Barnamedve 2025-03-28 22:10:45
A négy bukóból kettő 1 ponton múlt, egy pedig kettő ponton!! Na ez az idegesítő!
Barnamedve 2025-03-28 06:34:31
Jordannek: Csak a miheztartás végett megcsináltam az egész ehavi kosárlabda statisztikát!
- Volt 43db jó tippem, ami 1000 forint egyenkénti téttel hozott összesen 32.595 forint profitot.
- Volt 33 db rossz tippem, ez összesen 33.000 forint mínusz
Egy kivonás és megkapjuk, hogy a mai nap reggeléig -405 forint a pontos helyzet!
Tehát ennyit arról, amiket írogatsz. Nyugodtan meg lehet nézni, kétszer is átszámoltam! Ráadásul nem úgy kell csinálni, ahogy te csináltad, hogy mindet X összeggel azt' kész! Van olyan is, hogy tipperősség! Ennek a komplett számolása a ROI, ez mondja meg mennyire pontos a profit ill./vagy a veszteség.
Jövő hónaptól Barnamedve (kosárlabda) néven számolni fogja nekem a rendszer a ROI-t! Onnantól kezdve nem lesz szükség számolásra! Ráadásul, azt gondolom, hogy egy tippadó esetén azt is kell nézni, hogy MIT ÍR és ha elmegy, akkor milyen különbséggel megy el! Ez SPORT és SPORTFOGADÁS! Ha írok egy tökjó érvelést, következtetéssel levonva és elmegy pár ponttal, az ugyan MÍNUSZt eredményez, de a gondolatmenet jó volt! Én így nézem. És így, azt gondolom nem lehet ok basztatásra! Nyilván a matek a lényeg, neked különösen, ezért áprilistól látható lesz automatikusan.
És végezetül, könnyű ám írogatni, kritizálgatni! Egyszer látnám, hogy minden tippre odaírod a magadét! Az lenne a tökös! Akkor lenne mit összehasonlítani. Ez így csak KÁROGÁS!
Jordan 2025-03-28 14:09:04
Teljesen máshogy játszom. Mindenki máshogy játszik, Én nem szeretek necces tippeket rakni, mert annak nem látom értelmét, hogy majd valahogy lesz, inkább a biztosabbat választom, ha kell várok rá egy hetet is. Írhatnék ide tippeket, de az nem Én lennék, aki csak azért ad, hogy bizonyítsa mennyire jobban tudja. Euroliga nálam no bet kategória, ritkán rakok rá, de ennyi. Minek kockáztassak ami nem biztos.
A másik, hogy egy hetet számoltam eddig nálad, a legegyszerűbb számolással tettem, nem néztem az erősséget meg ilyeneket, de most nem volt időm azért még ezeket is külön nézni. Szerintem felesleges ennyi tippet adni, mert a végén nagyobb valószínűséggel mínusz lesz, ha tegyük fel pluszos is lenne, az meg nem annyira sok. Nálad mi a lényeg? Az élmény vagy a profit? Ezt kell hangsúlyozni. Hobbi vagy a profibb hozzáállás? Inkább abba az irányba kellene menned ahol kevesebb tipp, de minőségibb.
Barnamedve 2025-03-28 16:30:16
Mi egy tippadó oldal vagyunk! Hát tippet adunk és azt megpróbáljuk megfelelően meg is indokolni, utánajárni! Ezek nem az én fogadási szisztémáim! Ezek cikkek, tippek és annak örülnék a legjobban ha megbeszélnénk itt együtt!
Én bankrollmenedzsmenttel és lehetőség szerint a fibonacci-taktikát is alkalmazom. De ha nem, akkor is csak bankrollmenedzsmenttel!
Elfogadom, hogy nem raksz ennyi tippet, nem is kell! Mondd meg akkor azt hogy az adott napi tippek közül melyiket látod a legjobbnak! Vagy mondd azt, hogy igen a két görög és a két spanyol csapat most jobb, mint a többi! Az is hasznos infó a többieknek! De az, hogy idejössz, kritikát fogalmazol meg csak, számolgatsz, azzal nem használsz senkinek, hanem inkább visszahúzol! Érted?
Isten mentsen attól, hogy mindenki vegye át az összes tippet mindet! Azok más oldalak. Mi itt közösséget próbálunk építeni és örülünk, ha van kommunikáció!
Barnamedve 2025-03-28 16:33:46
NE azért add a tippet, hogy bizonyítsd hogy jobban tudod! Ha egy hetet vársz rá és gondolom nem kevés pénzzel rakod, ha nem szereted a necces tippeket, akkor nyilván nem véletlen választod ki az adott tippet. Vagyis van infód róla, van ismeretanyagod. De ha nem akarsz annyit írni, akkor csak mondd meg, hogy na ma játszom, ezt rakom! és kész. Persze nem kötelező ez sem, csak ennek örülnék itt az oldalon.
Jordan 2025-03-28 18:30:39
Nem szeretem megosztani a tippjeimet, a fő tippjeimet csak, amit kevesebbel rakok, de (nyerni akarok azzal is) azon nem lepődök meg, ha elmegy. Azt megoszthatom.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.