A Partizan hazai csarnokban fogadja a mindig veszélyes Anadolu Efes együttesét. Mindkét csapat 1–1-es mérleggel áll az Euroliga első két fordulója után, a belgrádiak a hazai pálya erejében bíznak, míg a törökök jó formában érkeznek a szerb fővárosba.
- A Partizan két meccs után 1–1-es mérleggel áll, ám akár rosszabbul is alakulhatott volna a helyzete, ha Marko Guduric értékesíti az utolsó másodperces dobását a Milano elleni találkozón. A meccset több vitatott játékvezetői döntés is kísérte, ez lehetőséget adott a milánóiaknak, hogy az utolsó percben felzárkózzanak és drámává tegyék a végjátékot. Bár a szerbeknek végül sikerült nyerniük, az, hogy húszpontos előnyt engedtek el, rámutatott a koncentráció hiányára és a támadójáték döcögésére. Zeljko Obradovic csapata jelenleg leginkább egyéni megoldásokból él, Sterling Brown, Jabari Parker és Shake Milton viszik a hátukon a támadásokat, míg Carlik Jones még nem érte el csúcsformáját. Duane Washington hajlamos elrontani a jól felépített helyzeteket, ami szintén rontja a támadások folyamatosságát. Mindenkinek tartósan jól kell teljesíteni kell ahhoz, hogy tartósan jó teljesítményt tudjanak nyújtani. Pozitívum viszont, hogy a szerbeknél nincs sérült játékos, így teljes kerettel várhatják a rangadót.
- Az Anadolu Efes szintén 1–1-gyel kezdte az Euroligát, két izraeli csapat ellen, semleges helyszínen, Podgoricában. Előbb a Maccabi Tel-Avivot győzték le hátrányból fordítva, majd a Hapoel Tel-Aviv ellen hasonló forgatókönyvvel kaptak ki: ezúttal ők engedtek el egy kétszámjegyű előnyt. A Hapoel elleni találkozó különösen emlékezetes volt, hiszen egy hárompontos kísérletnél Antonio Blakeney ellen fújt fault után négy technikai hibát is kaptak a törökök a reklamálások miatt, aminek eredményeként Blakeney hét büntetőt dobhatott, és mindet értékesítette, gyakorlatilag eldöntve a meccset! Tehát, ha fegyelmezettebbek a török csapat játékosai, akkor nyertek volna minden bizonnyal! A török bajnokságban ezzel szemben kiváló formában vannak, a gárda magabiztos győzelmekkel kezdett, az öltözőben jó a hangulat, erős a motiváció! A csapat kiegyensúlyozott és erős támadójátékkal rendelkezik, Shane Larkin vezér, míg Nick Weiler-Babb és Isaia Cordinier remek külső védők, akik támadásban is veszélyesek. A második sor vezére Jordan Loyd, aki a nyári Európa-bajnokság és a klubváltás óta karrierje talán legjobb formájában játszik. A magasposztokon Ercan Osmani és Rolands Smits jöhet be, míg centerben Georgios Papagiannis és Kai Jones osztozik a perceken. A törököknél egyedül PJ Dozier játéka kérdéses.
- Az eddig látottak alapján az Anadolu Efes mutatott szervezettebb és hatékonyabb támadójátékot. A törökök támadásai ritmusosabbak, több tudatosságot és kombinációt mutatnak, míg a Partizan sokszor egyéni megoldásokra támaszkodik, ami kiszámíthatóvá teszi őket. A törökök erős támadójátéka miatt mindenképp over oldalról közelítek, legalább 159 pont várható, ami pedig a kimenetelt illeti a törökök erősebbek, ám a hazai környezet nagyon sokat jelent. +11,5-es hendikep elég kell, hogy legyen az Anadolu nyeretéséhez!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Talan nem hiszed de pontosan ket eve kovetem a tippjeid itt. Eddig sosem szoltam hozza de most megteszem. Iszonyu halas vagyok neked mert rengeteg penzt hozol nekem a tippjeiddel. Ahogyan tetted ezt ma is. Minden tipped megjatszottam kotesben ahogy szoktam. Az en taktikam mindig az, hogy kitolom a hendi ajanlatod a plafonig es a pontot is a kuszobig. Ha fole akkor a legalso fole ha ala a legmagasabb ala. Tegnap sajnos a ket izraeli parharcan nem volt eleg a 2.5 hendi( nem ajanlott nagyobbat kezdeskor, bar hallgattam volna rad h a pontot jatsszam mert abbol volt 162 folotti:) Egyszoval ma is 5 szamjegyut hoztal nekem! Kerlek soha ne hagyd abba a tippadast! Koszonom: Laci
Örülök, ha nyertél! De mindenképpen figyelmeztetni szeretnélek, hogy szokott lenni rossz tipp és rossz nap is! Ez sportfogadás! Most valóban jól jönnek, de mindig követni kell egy bankrollmenedzsmentet!
Gratulálok!