Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.
- A Partizan az elmúlt hetekben végre kezdett versenyképes EuroLeague-csapat benyomását kelteni, ez azonban az eredményeken nem annyira látszódik. A gárda jelenleg a 18. helyen áll, de a 8–18-as mérleg nem is érdemel jobbat. A Maccabi Tel Aviv elleni drámai, 95–93-as vereség tökéletes lenyomata volt a szezonjuknak! Az utolsó negyedben és a hajrában is többször kézben volt a meccs, mégis rossz támadódöntések, eladott labdák és egy sportszerűtlen fault pecsételte meg a sorsukat. A Milano elleni idegenbeli vereség szintén fájó volt, vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkítva, miközben a csapatot súlyos sérülthullám terheli, különösen a hátvédsorban, ami a végjátékokban látványos összeomlást eredményez. A klub fókusza egyre inkább az ABA Ligára tolódik, az Euroligában inkább a tisztes helytállás célja maradt. Carlik Jones, Duane Washington, Shake Milton, Mario Nakic és Vanja Marinkovic sérültek.
- A Panathinaikosz egy nehéz időszak után rendkívül fontos győzelmet aratott a Real Madrid ellen, ez pedig átmeneti enyhülést hozott a klub háza táján. Jelenleg 16–10-es mérleg virít a nevük mellett, de a mutatott játék messze nem olyan jó. Vereséget szenvedtek a Maccabitól és az Aristól, valamint egy szoros siker az Asvel ellen erősen kérdőjelessé tették a görögök formáját. A teljesítmény visszaesése nagyrészt Kendrick Nunn hiányával magyarázható, akinek visszatérését épp erre a mérkőzésre várják, ugyanakkor a csapat egész szezonban szétesett benyomást keltett és T.J. Shorts nehézkes beilleszkedése sem jelentett segítséget. A centerposzton is komoly gondok vannak, ezért Ergin Ataman sokszor kényszerül meccs közbeni változtatásra. Mathias Lessort és Omer Yurtseven hiányzik, Kendrick Nunn visszatérését viszont erre a mérkőzésre várják.
- A Partizan javuló képet mutat, de a sérülések, a rossz hangulat és a végjátékbeli problémák továbbra is gátolják, míg a Panathinaikosz a Real Madrid elleni sikerrel önbizalmat szerzett, és a keret minőségének megfelelően játszhat. Panathinaikosz-győzelem születik, több, mint 155,5 ponttal.

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!