Rájár a rúg mostanában a Real Madridra, hiszen a labdarúgóklub gyengélkedik de kosárlabdában most lendületben vannak! Ma pedig az EL Classico következő felvonása kerül megrendezésre, az Euroliga mai játéknapján a Barcelona érkekezik.
- A Real Madrid három egymást követő Euroliga-győzelemmel érkezik a mérkőzésre, amellyel 13–8-as mérlegre javította szezonbeli mutatóját, és jelenleg olyan pozícióban áll, amely közvetlen rájátszást ér. A legutóbbi fordulóban magabiztos, 98–86-os sikert arattak a Maccabi Tel Aviv ellen, kihasználva az izraeli csapat hiányzóit. A madridiak egyik legnagyobb erőssége a lepattanózás, valamint az, hogy alacsony dobószázalékon tartják ellenfeleiket, amiben kulcsszerepe van Walter Tavaresnek, aki a festékben komoly védelmi jelenlétet biztosít. Ugyanakkor a csapatvédekezés összességében gyengébb az előző idényekhez képest, és támadásban is akadtak problémák, bár kétségtelen, javulás mutatkozik! Mario Hezonja és Facundo Campazzo a legutóbbi meccsen is meghatározó volt, miközben Theo Maledon is egyre jobb lesz. Trey Lyles pedig gyorsan stabil erővé vált a négyes poszton. Gabriel Deck is több megbízható teljesítményt nyújtott. A csapat abszolút optimista lehet, de az tény viszont, hogy a Barcelona jóval erősebb gárda, mint az a három, amelyeket megvertek az előző három Euroliga-fordulóban!
- A Barcelona egy kifejezetten meggyőző dupla fordulón van túl, amikor hazai pályán győzte le a Maccabi Tel Avivot és a Partizant, mindkét mérkőzésen komolyabb izgalmak nélkül. A katalánok 14–7-es mérleggel állnak, és reális eséllyel pályáznak a legjobb négy közé és ezzel a hazai pályaelőnyre a negyeddöntőben. Xavi Pascual érkezése óta jelentős előrelépés látható mind védekezésben, mind támadásban, a csapat agresszívebb, fókuszáltabb lett, miközben támadásban csökkent a rossz dobások száma, és türelmesebb labdajáratás jellemzi a játékot. Willy Hernangomez kiemelt erőssége a csapatnak, Jan Vesely stabil teljesítményt nyújt, Tornike Shengelia pedig folyamatosan a csapat első számú opciója az alacsony poszton. A legnagyobb kérdőjel az irányítóposzt, ahol Nicolas Laprovittola sérülésekkel bajlódott, Tomas Satoransky pedig gyakran szerény pontterméssel zár. Emiatt Kevin Punterre nagy felelősség hárul. A csapat az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy fegyelmezett játékkal bárkit képes legyőzni.
- A Barcelona Pascual irányítása alatt az Euroliga egyik legjobb formában lévő csapatává vált, miközben a Real Madrid játéka bár javul, még mindig elmarad az elmúlt években mutatott formától. A vendégek magas szintű védekezési intenzitással érkeznek Madridba, és jó eséllyel szoros mérkőzésre kényszerítik a hazaiakat. A várakozások szerint még vereség esetén sem alakul ki jelentős különbség a felek között, így a Barcelona +6,5 pontos hendikeppel kedvező választásnak tűnik.

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Real Madrid - Barcelona
Hazai és több