2025.04. 18.

Kosárlabda EuroLiga: Real Madrid – Bayern München

Kosárlabda EuroLiga: Real Madrid – Bayern München

A Play In döntője ez a párharc, cél a Playoff-csapatok körébe tartozni. Mindkét fél számára a győzelem az egyetlen elfogadható opció, így látványos, ponterős összecsapásra van kilátás.

  • A madridiak az elmúlt hónapok egyik leggyengébb teljesítményét nyújtották a párizsi vereség alkalmával, és ezzel komoly veszélybe sodorták Euroliga-rájátszásba jutásukat. Az elmúlt hónapokban kifejezetten jó formát mutattak, a Liga Endesában négy hónapja veretlenek, és az Euroligában is volt egy erős győzelmi sorozatuk. Defenzív mutatóik alapján a legjobbak között vannak, de mindez semmit sem érhet, ha ma kikapnak a Bayerntől. A Paris elleni bukta fő oka az volt, hogy az egész támadójáték összeomlott, egyedül Facundo Campazzo nyújtott értékelhető teljesítményt. Walter Tavares már három perc után kiszállt a játékból két személyi hibája és egy technikaija miatt, míg Dzanan Musa és Mario Hezonja rengeteget hibáztak mezőnyből. A padról Chus Mateo vezetőedző szinte semmiféle támogatást nem kapott. Az együttes most a túlélésért játszik, és nincs több hibalehetőség. Eli Ndiaye játéka kérdéses.
  • A bajorok hosszabbításban, drámai meccsen verték a Crvena Zvezdát, és ezzel életben tartották szezonjukat. A rendes játékidő végén Carsen Edwards kosara révén még vezettek, ám a szerbek időt kértek, és kiváló figurával hosszabbításra mentették a meccset. Ott a kapitány, Vladimir Lucic lépett elő vezérré: két gyors hárompontossal lendületbe hozta a Bayernt, és innen már nem volt gond. Mellette Devin Booker és Carsen Edwards is kulcsszereplők voltak, ketten együtt 38 pontot szereztek, főleg kritikus pillanatokban. Nick Weiler-Babb is fontos kosarakat jegyzett. Madridban is tőlük várhatják a csodát, de szükség lesz Andreas Obst, Shabazz Napier és Johannes Voigtmann jobb játékára is, mert ők kedden alulteljesítettek. Oscar da Silva sérülés miatt nem játszhat.
  • Mindkét idei egymás elleni meccsük pontgazdag volt, és a Bayern védelme a liga egyik leggyengébbje, a madridiak hazai pályán mindig veszélyesek, és ezúttal extra motivációval is bírnak. A Bayern képes lehet lépést tartani pontszámban a meccs egyes szakaszaiban, de a Realnak mélyebb a kerete és jobb a védekezése is, ami a végjátékban döntő lehet. Mindezek alapján magas pontszámú, lendületes mérkőzésre számíthatunk, ahol a Real meccsgyőzelme mellett akár 165 pont is simán elképzelhető!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Real Madrid – Bayern München
Real Madrid meccsgyőzelem és több, mint 164,5 pont a mérkőzésen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-04-18 11:40:27
Sok pont lesz elvileg, nagyon gyengén védekezik a Bayern, meg idegenben gyengék is.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.