2018.10. 25.

Kosárlabda Euroliga: török derbi a negyedik fordulóban!

Kosárlabda Euroliga: török derbi a negyedik fordulóban!

A török bajnokság két első helyezettje csap össze egymással ma, az Euroliga negyedik fordulójában, az Anadolu Efes pályaválasztásával. A Superligiben mindét csapat 3-3 győzelemmel kezdte a pontvadászatot, ám az európai porondon már más a helyzet.

 

KOSÁRLABDA, EUROLIGA
2018.10.25. 19:30
ANADOLU EFES - FENERBAHCE

  • Az Anadolu a Bayern ellen hozta az első játéknap győzelmét 19 ponttal, magabiztosan. A második fordulóban viszont hazai pályán kaptak ki a Zalgiristől, mégpedig 14 ponttal, ami elég súlyos vereség volt. Legutóbb viszont a Khimkinél sikerült egyetlen ponttal nyerni, mégpedig Rodrigue Beaubois 26 pontjának köszönhetően. A csapat másik kiemelkedő játékosa Adrien Moerman, mindketten kiválóan kezdték a szezont. Átlagosan 12,3 pontot dobtak meccsenként, Moerman ráadásul 5,7-es leppatanó-átlaggal is bír mérkőzésenkénti átlagban. Az Anadolu számára még nem nyílt lehetőség, hogy hazai parketten győzzenek, így ma ez mindenképp súlyos érv mellettük. Ahogyan a török csapatoknál ezt megszokhattuk, nagyszámú és igen vehemens szurkolósereg buzdítja a csapatokat, amikor otthon játszanak. Így lesz ez ma is, ráadásul a legkeményebb ligaellenfél ellen! Az imént említett 26-pontos Beaubois mellett Moermanrel és Krunoslav Simon a csapat két fő pillére! Ma azonban erősebb csapat érkezik, így a Fener-elleni sikerhez mindenképpen szükség van Bryan Dunston és Shane Larkin játékának javulására is, akik eddig nem igazán kápráztatták el Ergin Ataman edzőt!

  • A Fenerbahce káprázatosan kezdte a szezont. Zeljko Obdradovic megtartotta kulcsjátékosai zömét, sőt az új igazolásokat zökkenőmentesen illesztette be a csapat taktikájába. A csapat a második legjobb támadási százalékot mutatta be az Euroligában, már ami az első három fordulót illeti. A 97.0 pont/meccses arány kiváló mutató! Szintén kiemelkedő kétpontos dobás-mutatóval rendelkezdnek, valamint a hárompontosok százaléka is remek. Kiváló formában van a csapat, ezt az első három fordulóbeli ellenfele (Gran Canaria 25 pontos győzelem, Khimki 8-, Zalgiris Kaunas 7 pontos győzelem) is pontosan érezhette! Zeljko Obradovic csapata olyan magas színvonalon kezdte szezonját, hogy nem lehet sokkal többet javítani már rajta, az egyetlen cél egy jó munka, egy jó forma fenntartása. Luigi Datome kiváló játékkal csatlakozott Ali Muhammed, Kostas Sloukas és Jan Vesely mellé, ami pedig a második egységet illeti, a Nikola Kalnic, Nicolo Melli és Joffrey Lauvergne is több Euroliga-csapatnál kezdő lenne!

  • Ha csak a két csapat szintjét és az elmúlt fordulók formáját nézzük, akkor alapból egyértelmű lenne a Fener győzelme. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy igazi derbi következik, ráadásul az Anadolu otthonában! A Fener számára egyetlen meccs sem lesz soha könnyű az Anadolu ellen, legyen bármilyen pillanatnyi formában is a két csapat. Még egy jó összehasonlító tényező lehet a két csapat Zalgiris Kaunas elleni játéka. A Fener hét ponttal nyert idegenben, míg az Anadolu 14 egységgel kapott ki hazai pályán a litván alakulattól! Sokat gondolkodtam, hogy hendivel nyeressem az Anadolut, de a +6,5-öt sem érzem elég megnyugtatónak, látván a Fener eddigi teljesítményét. Ezért aztán amellett döntöttem, hogy a Fenerbahce bizony ezt a meccset is meg fogja nyerni.

Tipp:

  • Fener nyeri a meccset – 1,52

Egyéb tippek a játéknapra az Euroligából:

  • Bayern München – Saski Baskonia: Bayern +7,5 – 1,71

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Konkurencia 2018-10-25 18:46:27
Sziasztok. Ha már ilyen jól mondtad, hogy a Fener ennyire ponterős akkor én ma a vendég csapat 78.5 pontnál többre voksolnék 1.60-os oddson. A Fener idei egyetlen egy tét mérközéses veresége épp az Efes ellen volt méghozza a török szuperkupa döntőben. Motiváció tehát adott. Hetvégi török bajnoksag mecsen Datome, Sloukas és Lauvergne se jatszott. Lássuk álja-e a sarat a hazaiak védelme. Sok sikert mindenkinek.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.
Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.
Az Euroliga rájátszás negyeddöntős sorozatának ötödik, döntő mérkőzésén a Barcelona és az Olympiakosz között eldől, hogy ki lesz az idei Final Four utolsó résztvevője.
Az Euroliga rájátszás negyeddöntős sorozatának ötödik, döntő mérkőzésén a Barcelona és az Olympiakosz között eldől, hogy ki lesz az idei Final Four utolsó résztvevője.
Ma kiderül, hogy melyik csapat kerül a Final Fourba, hiszen az ötödik összecsapás következik a Panathinaikosz és a Maccabi Tel Aviv között. A mai meccset ismét Athénban rendezik, mégpedig az OAKA Arénában. A hazai pálya előnye miatt sokan úgy vélik, hogy a görög klub közelebb áll ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a döntőben. Az izraeliek azonban már megmutatták, hogy tudnak nyerni a görög fővárosban. Remek mérkőzés várható!
Ma kiderül, hogy melyik csapat kerül a Final Fourba, hiszen az ötödik összecsapás következik a Panathinaikosz és a Maccabi Tel Aviv között. A mai meccset ismét Athénban rendezik, mégpedig az OAKA Arénában. A hazai pálya előnye miatt sokan úgy vélik, hogy a görög klub közelebb áll ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a döntőben. Az izraeliek azonban már megmutatták, hogy tudnak nyerni a görög fővárosban. Remek mérkőzés várható!