2025.03. 13.

Kosárlabda EuroLiga: Virtus Bologna – Real Madrid

Kosárlabda EuroLiga: Virtus Bologna – Real Madrid

A Virtus Bologna gyenge formában fogadja a Real Madrid csapatát az Euroliga 29. fordulójában.

  • Az olasz csapat a legutóbbi hazai bajnokiján 80-75-re legyőzte a Trento együttesét, de az Euroligában súlyos, 89-68-as vereséget szenvedett az Anadolu Efes ellen. A szezon során összesen 21 vereséget halmoztak fel, és mindössze 7 győzelmet szereztek, ami kérdésessé teszi jövőjüket az elitligában. A nemrég kinevezett Dusko Ivanovic sem hozott jelentős javulást, és a csapat sérülésektől is sújtott, különösen Will Clyburn hiánya fájó, mivel vele sem volt igazán versenyképes a Virtus.
  • A Real Madrid sincs csúcsformában, legutóbbi Euroliga-mérkőzésén idegenben 85-70-re kikapott a Panathinaikostól, így meglepő módon 14-14-es mérleggel áll. A spanyol csapatot a szezon során többször is gyengébb teljesítmény jellemezte, és egyértelművé vált, hogy az egyik kulcsember, Guerschon Yabusele távozása komoly űrt hagyott maga után. Az ő pótlására szerződtetett Serge Ibaka eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért Bruno Fernandót is leigazolták, de az ő hatékonysága is kérdéses. A Real Madrid ugyanakkor még mindig egy rendkívül erős kerettel rendelkezik, és az utóbbi években többször is bebizonyította, hogy a kritikus helyzetekben képes feljavulni.
  • A Real Madridnak nincs több hibázási lehetősége, és egy vereség a Virtus ellen óriási kudarcot jelentene számukra. A spanyol csapat minden poszton erősebb játékosokkal rendelkezik, és az várható, hogy elsősorban a centerek révén szereznek majd döntő fölényt, mivel a Virtus ebben a csapatrészben jelentősen gyengébb. A vendégek jobb egyéni képességekkel és mélyebb kerettel érkeznek, így minden adott számukra a győzelemhez. Kis mínuszos hendiről is el lehet indítani a Realt.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Virtus Bologna – Real Madrid
Real Madrid -5,5 | 1.75 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-03-13 12:02:44
és ha nem jutnak be? ez is benne van bőven, City 2 tipp, jobb azt csak nyer majd valahogy

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!

A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.