Két gyenge formában lévő csapat találkozik ma Litvániában, a hazaiak már nem juthatnak tovább, számukra a becsület és a presztízs maradt, viszont a szerb gárdának még van némi esélye, így ők motiváltabbak lehetnek. Kiegyenlített mérkőzés várható!
- A házigazdák számára a play-in helyek elérése már matematikailag sem lehetséges, miután az utóbbi három fordulóban vereséget szenvedtek a Barcelonától (82-70), a Monacótól (96-86) és az Asveltől (88-79). Jelenleg 14 győzelemmel és 18 vereséggel állnak a tabellán, és bár a hétvégén a hazai bajnokságban a Neptunas ellen sikerült javítaniuk (80-67), az EuroLeague-szereplésük idén kifejezetten gyenge, még akkor is, ha voltak jobb időszakok is. A Zalgiris védekezésben erős, de támadásban gyenge csapat, játékuk kifejezetten lassú tempójú, a második leglassabb ritmusban kosárlabdáznak a ligában. Lonnie Walker távozása után Sylvain Francisco vette át az irányítást, és teljesítménye kiemelkedő, de a többi játékos formája hullámzó. Ignas Brazdeikis és Alen Smailagic időnként villan, de nem tudnak folyamatosan magas szinten teljesíteni. A csapat a mezőny legrosszabb kétpontos dobószázalékkal és a legkevesebb gólpasszal rendelkező együttese az EuroLeague-ben. Ráadásul Lukas Lekavicius játéka is kérdéses, ami tovább nehezítheti a dolgukat.
- A Partizan még matematikailag életben tartja a play-in esélyeit, de a továbbjutásukhoz győzniük kell Kaunasban, és más csapatok eredményei is számítanak. Az elmúlt négy fordulóban csak az Alba Berlint sikerült legyőzniük, miközben több kulcsfontosságú meccset elveszítettek, ami távol tartotta őket a rájátszástól. Ennek ellenére Zeljko Obradovic csapata minden erejével küzd majd, hiszen szeretnék megőrizni a reményt és visszafizetni a szurkolóik támogatását, amelyet az idény során kaptak. A hétvégén a Split ellen idegenben 81-64-re nyertek, ami biztató lehet számukra. Sterling Brown, aki az idény elején remekelt, majd visszaesett, újra jó teljesítményt nyújtott, akárcsak Mario Nakic és Iffe Lundberg. Carlik Jones pihenőt kapott, de kérdéses, hogy Frank Ntilikinára és Duane Washingtonra számíthat-e a csapat. A szerbek a liga leglassabb tempójában játszanak, és támadásban hosszú ideje szenvednek, nincsenek jó formában.
- Mindkét csapat gyenge formában érkezik a mérkőzésre, ami kiegyenlített küzdelmet vetít előre. A Zalgiris hazai pályán stabilabb, és motivált lehet a Partizan elleni visszavágásra, mivel a szerbek az utóbbi időben többször is legyőzték őket. A Partizan számára viszont a továbbjutás múlik ezen a meccsen, így minden energiájukkal küzdeni fognak. Mindkét együttes lassú tempójú játékot játszik, jól védekezik és támadásban egyik sem villog, ezért kevés pont várható. A vendégek továbbjutási esélyei miatt a kimenetelt most hanyagolom, csak a pontokra megyek rá!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!