Sportág: Euroliga

Az Euroliga két igen remek formában lévő csapata találkozik ma Barcelonában. A katalán szupercsapat a kontinens kiemelkedő gárdája, ráadásul mostanában remekül megy nekik. Az Euroliga második helyén állnak, az eddig lejátszott 12 mérkőzésen kilencben győzelmet arattak. Viszont a vendégcsapatot sem kell félteni, hiszen a Panathinaikosz nagyon hasonló statisztikával bír, ráadásul ők is jó helyen vannak, a hatodik pozíciót foglalják el. Vajon mit várhatunk kettejük katalóniai összecsapásán?

Az Euroliga tabellájának 10. helyezett csapata a Crvena Zvezda fogadja a 11. helyen álló Kirolbet Baskoniát. Az elmúlt mérkőzéseket tekintve viszont ellentétes utat járt be a két csapat. Lássuk, mire érdemes fogadni ma a kettejük találkozóján!

Az Euroliga mai mérkőzésén a Real Madrid hazai környezetben fogadja a görög Olympiakosz csapatát. Erre a mérkőzésre elég jó határértéket kínálnak elfogadható szorzón több irodánál is. Lássuk csak!

Az Euroliga csapatainak talán legerősebb keretével rendelkező Fenerbahce botrányosan rosszul kezdte az Euroligát. Kilenc meccs után hét vereség volt a zsákban és majdnem sikerült az utolsó helyig lecsúszniuk. Aztán a Lyon elleni-, idegenbeli győzelemmel összeszedték magukat, majd utána hazai csarnokban megverték a Khimkit is, ma pedig az Alba Berlin érkezik.

Moszkvában a katonacsapat, a CSKA arénájában játszik ma a litván Zalgiris Kaunas gárdája, a kosárlabda Euroligában. Tekintve, hogy a két ország közös történelmében mindig az oroszok voltak az agresszorok, egy sportmeccsen nem kell sokat tüzelni a balti állam csapatait, hogy hajtsanak és mindig nagy dicsőség legyőzni az orosz medvét. Ez ma nem lesz könnyű menet a Kaunasnak, de van egy jó tippem a meccsre.

Az Euroligában a 17. helyen álló német Alba Berlin hazai körülmények között fogadja a litván Zalgiris Kaunas gárdáját. A vendégek selm állnak valami kiválóan az Euroligában, hiszen jelenleg a 14. pozícióban szerénykednek. Mindkét csapat javítani akar eddigi mérlegén, ez pedig remek mérkőzésre ad okot. Lássuk, mire számíthatunk!

Egy másik mai Euroliga-meccsen szintén remek kosárlabdára van kilátás. A hazai oldalon a sorozatban négy győzelmet elért Real Madrid, míg a vendég ma a tavalyi bajnok, de idén kissé döcögve kezdő CSKA Moszkva lesz. Remek overes meccset várok, ahol szoros eredmény születhet. Lássuk, mire érdemes fogadni.

Nem találni negatív jelzőket arra az eredménysorra, amivel a liga egyik legerősebb játékosállományával rendelkező Fenerbahce kosárlabda-csapata kezdte az Euroligát. Kilenc meccs, hét vereség, utolsó-előtti hely a tabellán. Így utaznak a már négy győzelemmel bíró Lyon-Villeurbanne otthonába.

Legutóbb a Nando De Colóval felálló Fenerbahcét verte 18 ponttal Moszkvában a CSKA, ma viszont idegenbe utazik, mégpedig Vitoria-Gasteiz városába, ahol az ellenfél a hazai körülmények között rendre teltház előtt szereplő Kirolbet Baskonia lesz. Nem lesz ez olyan könnyű meccs az oroszok számára!

Dupla fordulóval robog tovább az Euroliga, azaz a csapatok kèt meccset is játszanak ezen a hèten. Alsóházi rangadót rendeznek a hèt első körèben ahol az Alba Berlin a Crvena Zvezdát fogadja, várhatóan teltház előtt.