2018.11. 19.

Kétmeccses kosárszelvény ínséges hétfőre

Kétmeccses kosárszelvény ínséges hétfőre

Hétfőn nem olyan bőséges a kínálat, de azért nem akartam ma sem tipp nélkül hagyni a nagyérdeműt. Éppen ezért egy kétmeccses szelvényt választottam 1,70-es szorzóért. Szerdán és csütörtökön lesz Euroliga, akkor majd könnyebb lesz a válogatás. De nézzük a hétfőit, cél a biztonság.

  • Ma igazából egy olyan meccs van, amire bátran rá lehet mondani a hazait, ez a Cantu bajnokija a Pesaro ellen. A Cantu kerete bőségesebb, mint a vendégeké, ráadásul két bosszantó vereség vereség után próbál javítani. A nyáron megszerzett Ike Joseph Udanoh próbál teljesíteni, de az eredményessége hullámzó. Pedig az ő játéka fontos lenne a csapat pontjai szempontjából. Rajta kívül a három amerikait Jefferson, Mitchellt és Gainest érdemes megemlíteni. A szintén nyáron érkezett Jevgenyij Pasutin edző feladata, hogy a csapatát a helyes útra állítsa A helyzet egyértelmű. A Cantu otthon erősebb, eddig mindkét meccsét lehozta, ma is ezt ígéri a papírforma. Ha a Cantú kontrollálja a lepattanókat és a passzokban is megfelelően gyors lesz, nem lehet kérdés a győzelem. Ezt pedig alátámasztja a Pesaro borzasztóan gyenge idegenbeli teljesítménye. Támadásban és védekezésben is jobbak a hazaiak, nagy pálfordulásnak kell lenni, hogy ne nyerjenek ma.
  • A másik mérkőzésen VTB Liga keretein belül csap össze a VEF Riga és az Asztana. Itt is esélyesebb a Riga de, azért megerősítem a választásom egy kis hendikeppel.

Cantu - VL Pesaro: Cantu (A mérkőzés győztese) - Odds: 1,20
VEF Riga – Asztana: VEF Riga +3,5 (Hendikep 3,5) - Odds: 1,45
EREDŐ: 1,74

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.