2025.11. 11.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Levice – Szolnoki Olaj

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Levice – Szolnoki Olaj

A sportfogadás legfontosabb szabálya az, hogy nem engedhetjük azt, hogy a szimpátia vezérelje a tippünket. Ez is egy ilyen meccs lesz, ahol hideg fejjel meg kell állapítani a tippet, aztán a meccsen akár lehet ellene is szurkolni. Aki nem szeret magyar csapat ellen fogadni, annak nem ez a lesz a kedvenc elemzése. De megindoklom és a szorzó jó!

  • A Levice három egymást követő győzelemmel érkezik, és FIBA Bajnokok Ligája-mérlegük jelenleg 1–2. A szezon előrehaladtával a csapat formája látványosan javul, legutóbb pedig szoros mérkőzésen kis híján legyőzték az AEK Athént, ami biztató jel. A gárda elsősorban agresszív védekezésére épít, amelynek célja az ellenfél ritmusának megtörése, ugyanakkor a félpályás támadásokban és a dobószázalékokban még akadnak hiányosságok. Legjobbjuk egyértelműen Rickey McGill, aki hét egymást követő meccsen szerzett legalább tíz pontot, több alkalommal harminc fölé jutva, miközben gólpasszokkal is hozzájárul a csapat játékához. Andre Wesson szintén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, míg Will Carius az utóbbi időben előrelépett, hiszen több mérkőzésen is kétszámjegyű pontot szerzett. A csapat számára pozitívum, hogy egyre inkább alkalmazkodnak a sorozat szintjéhez, bár Novak Music és Aatu Kivimaki játéka kérdéses lehet a találkozón.
  • A Szolnoki Olaj szintén remek formában van, hat egymás utáni győzelemmel érkezik, FIBA-mérlege pedig 2–1. Bár a VEF Riga ellen legutóbb akadtak nehézségeik, összességében jobb dobószázalékokkal és fegyelmezettebb támadójátékkal rendelkeznek, mint aktuális ellenfelük. Szintén erős védekezés jellemzi őket, a magyar játékosok is komoly szerepet kapnak a csapatban. A gyenge büntetődobások azonban továbbra is problémát jelentenek. A csapat számára komoly érvágás Letre Darthard sérülése, aki kulcsember a támadásokban és a döntő pillanatokban! Az ő hiánya lehet a kulcsa a meccsnek! Pallai Tamás folyamatosan fejlődik, Somogyi Ádám megbízható perceket hoz, míg Brady Skeens az elmúlt három meccsén dupla duplát jegyzett, köztük 22 ponttal és 13 lepattanóval a Soproni ellen. Adin Vrabac erőt visz a palánk alá, Holt pedig bármikor képes veszélyt teremteni támadásban.
  • Összességében a találkozó kiegyenlítettnek ígérkezik, de a hazai pálya és Levice formájának javulása miatt nekik kedvezhetnek az esélyek. A szlovák csapat otthon mutat erős teljesítményt, amit az AEK Athén elleni szoros meccs is bizonyít. Mindezek alapján a várakozások szerint a Levice valamivel esélyesebb a győzelemre, különösen a Szolnok kulcsemberének hiányában!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Levice – Szolnoki Olaj
Levice meccsgyőzelem | 1.81 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.