A cseh bajnok Nymburk hazai pályán fogadja az eddig magabiztosan szereplő Alba Berlint a Bajnokok Ligája B-csoportjában, ahol mindkét csapat számára komoly tétje van a mérkőzésnek, mégpedig a második hely megszerzése!
- A Nymburk eddig egy győzelmet és két vereséget szerzett a sorozatban, így most újabb esélye nyílik a javításra. A hazai bajnokságban viszont kiváló formában vannak, zsinórban több meccset nyertek, köztük az Usti n. Labem elleni 87–83-as sikert, valamint legyőzték az Opavát, az Olomouckót és a Srsni Piseket is. Európai szinten azonban nagyobb kihívásokkal szembesülnek, és a védekezés továbbra is a leggyengébb pontjuk. A csapat pontgazdag játékot játszik, átlagosan 87,3 pontot szerez meccsenként. A támadások fő vezére Sir’Jabari Rice 22 pontos átlaggal, míg Keyshawn Feazell, Jay Shumate és Vojtech Hruban szintén fontos szerepet töltenek be. Marcus Santos Silva a lepattanókban dominál, Ondrej Senhal pedig az előkészítésekben jeleskedik, ám a center sérülése miatt most nem léphet pályára. Az Alba Berlin három mérkőzésen két győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el, így jelenleg a második helyen áll a csoportban. A német csapat remek formában van, minden sorozatot figyelembe véve hat győzelemmel érkezik Csehországba, ráadásul új játékossal, Alex O’Connellel is erősödött. A gárda legeredményesebb játékosa eddig Boogie Ellis volt, aki 22 pontos átlaggal távozásáig vezette a csapatot, míg Martin Hermannsson 6,3 gólpasszal irányít, J’Wan Roberts pedig a lepattanókban kulcsfontosságú. Az Alba átlagosan 85 pontot szerez meccsenként, és az ötödik legjobb a gólpasszok számát tekintve, ami jól mutatja a csapat kollektív játékerejét.
- A mérkőzés előtt az Alba Berlin elvesztette legponterősebb játékosát, de még így is fel fogják venni a kesztyűt a nagy rohanásban, hiszen a Nymburk kiváló formában, hazai közönség előtt lép pályára. A csehek támadójátéka lendületes, és legutóbbi otthoni meccsükön 115 pontot dobtak! A pontok száma meg fogja haladni a 170-et!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!