2019.03. 12.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Visszavág a Besiktas?

A kosárlabda Bajnokok Ligája Play Off-jában járunk, ahol a Nanterre a nyolcaddöntő első meccsén kilenc ponttal megverte a török Besiktast. Ma a törökországi második meccsen a hazaiaknak áll a zászló, csak a győzelem különbsége a kérdés. A tippem pedig a pontokra vonatkozik!

KOSÁRLABDA, BL
2019.03.12. 18:00
BESIKTAS – NANTERRE

  • A franciák nagyon odatették magukat az első mérkőzésen. Konate, Juskevicius és Senglin remekül játszott, mindhárman 11 pont vagy fölötte dobtak, míg a másik oldalról ketten értek el 10 pontot. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a mai találkozó merőben más lesz. A horvát Buva már Nantes-ban megmutatta, hogy mire képes. 10 pontja mellett 14 lepattanót gyűjtött, mellé kellene felzárkózni a többieknek is. Szükség is lesz a jó védekezésre a Besiktasnak, hiszen a Nanterre inkább mentálisan tűnt sokkal elszántabbnak az első meccsen.
  • A duplák dobáshatékonyságának tekintetében nagyjából hasonló szinten áll a két alakulat, ellenben a hárompontosokat a törökök 35,5%-ban, míg a franciák 42,9%-ban dobálják! Ez pedig szignifikáns, mondhatni meccsdöntő különbség lehet! Kettejük eddigi találkozásai alkalmával mindig TÖrökországban volt több pont. 
  • Mindent összevetve két hasonló csapatról beszélünk, de a Zöldeket kicsit mégis előbbre tartom, de ezt a kicsi fórt a hazai csarnok ereje kiegyenlíti, hiszen a Besiktas Akatlar Aréna fergeteges hangulatában nem könnyű játszani. Hazai győzelmet várok, de nem lesz nagy különbség. A törökök rohamozni fognak, a Nanterre-nek fel kell vennie a ritmust. A tippem a pontokra vonatkozik.

TIPP: Over 148,5 – 1,62

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Detektív 2019-03-12 20:48:11
Sziasztok!
Sajnos ez nagy meglepetes lett...

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.