A német kosárlabda-bajnokság döntőjében a ratiopharm Ulm és a Bayern München csapnak össze, a párharc negyedik mérkőzése előtt pedig az Ulm csak egy győzelemre áll a történelmi Bundesliga-címtől. A bajorok viszont mindent bevetnek majd, hogy megfordítsák a sorozatot és elkerüljék
- Az Ulm európai szereplése ugyan elmaradt a várakozásoktól, az EuroCup csoportkörében a hetedik helyen végeztek, így nem jutottak tovább, a Bundesliga alapszakaszában azonban magabiztosan szerepeltek, 23 győzelemmel és 9 vereséggel a második helyen zártak. A rájátszásban az Alba Berlin ellen 3-0-s söpréssel léptek tovább, míg a Würzburg elleni elődöntő ötmeccses küzdelmet hozott, végül Ulm döntőbe jutott. A bajnoki döntőben jelenleg 2-1-re vezetnek a Bayern ellen. Különösen hazai pályán remekeltek idén, mindössze egyszer kaptak ki otthon. A harmadik mérkőzésen nagyot küzdöttek, hátrányból fordítva diadalmaskodtak, és Justinian Jessup három triplája döntő volt a végjátékban. A védekező lepattanózás azonban javításra szorul, miután 14 támadólepattanót engedtek a Bayernek.
- A Bayern felemásan szerepelt idén, de voltak sikereik. Az Euroligában sokáig versenyben voltak a nyolc közé jutásért, és a Bundesligában is erős alapszakaszt futottak, de ha nem lesznek bajnokok, akkor idén trófea nélkül zárnak! A Német Kupában az elődöntőben estek ki, az Euroligából a Real Madrid elleni vereség zárta le a reményeket. A Bundesliga-rájátszás első két körében magabiztosak voltak (Syntainics ellen 3-0, Heidelberg ellen 3-1), ám a döntő harmadik meccsén fájó vereséget szenvedtek. Különösen frusztráló lehet számukra, hogy a meccset végig vezették, de a hajrában összeomlottak, Weiler-Babb pedig kihagyta a győztes dobást a dudaszóra. Carsen Edwards és Oscar Da Silva hiánya erősen rányomja a bélyegét a játékukra, mégis elvárás volt a cím megszerzése. Most idegenben kell nyerniük, hogy életben maradjanak.
- Az Ulm remek formában van, különösen otthon, és egyetlen győzelemre van a bajnoki címtől. A lendület, az önbizalom és a hazai pálya előnye mellettük szól. Ugyanakkor a Bayern tapasztalt és veszélyes, különösen ha a védekezést és a lepattanózást tekintjük. Most pedig ki fog jönni a tapasztalat és a rutin! Szoros meccsen nyerni fog a Bayern!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Én legalábbis erre számítok, persze nyerhet az Ulm is.
Nagyon erősen hittem benne! Ezért raktam ki. És le is jön szépen, tükörsimán! Látod megint nekem volt igazam!