2018.11. 18.

Kosárlabda: Esélyleső vasárnapra Spanyolországból!

Kosárlabda: Esélyleső vasárnapra Spanyolországból!

Öt meccset rendeznek ma a spanyol kosárlabda-bajnokságban, ebből kettőn a totális papírforma-eredmény várható, ezt pedig a szokásos mikro-szorzók jellemzik. A másik három esetében némi hendikepppel, vagy éppen simán meccsgyőzelemre, meg lehet játszani, azonban itt sem olyan magasak a szorzók. Single túl alacsony lenne mindhárom tippem, de egy-egy másik mellé, simán felhasználható egy kétmeccses szelvényhez.

  • A Murcia hazai sikere erősen valószínű, akár még – 4,5-ről is lehet indítani annak aki szereti a kockázatot, így 1,6 a szorzó rá, én azonban a lehető legjobban szeretem leszűkíteni a kockázati tényezőt. Ezért ezt a meccset sima meccsgyőzelemre ajánlom.
  • Az Estudiantes hazai pályán sem fogja túlságosan megnehezíteni Hangáék dolgát! Teljesen nyilvánvaló, hogy esélyesebbek a vendégek, de azért nem számítok kiütésre. Mégiscsak idegenbe mennek, ráadásul két fronton is helyt kell állni a csapatnak. Nem gondolom, hogy 10 pontnál többet rakna közé a katalán gárda!
  • A Lugo pedig szétesett, utolsó helyen árválkodik. Ők mindent el fognak követni annak érdekében, hogy elkezdjék gyűjtögetni a pontokat, volt olyan weboldal, ahol sima hazai esélyeket is várnak, de azt gondolom, hogy ez túlzó. A tabella sosem hazudik, még akkor sem, ha lehetnek benne buktatók. A Zaragoza november 3-án megverte a Tenerifét idegenben, ez pedig azt bizonyítja, remek kis csapat. Szoros eredményt várok és akár az is benne van, hogy nyer a Lugo, de én inkább a vendégcsapatot támogatom egy kis hendikeppel.  

Tippek:

  • Murcia - Obradoiro Monbus: Murcia (A mérkőzés győztese) - Odds: 1,30 80-58
  • Estudiantes – Barcelona: Estudiantes +10,5 (Hendikep 10,5) - Odds: 1,35 84-101
  • Breogan Lugo – Zaragoza: Zaragoza +7,5 (Hendikep 3,5) - Odds: 1,40 82-86

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.