2024.10. 22.

Kosárlabda EuroCup: Lietkabelis – Bourg

Kosárlabda EuroCup: Lietkabelis – Bourg

A nemzetközi klubkosárlabda színpadán az Euroliga után az EuroCup következik rangban és kedveltségben is. Innen hoztam ma egy izgalmas meccset és egy komoly szorzót!

  • Litvániában nemzeti sport a kosárlabda. Nem véletlen, hogy az Euroliga mezőnyében hosszú évek óta szerepel litván csapat a Zalgiris Kaunas, mégpedig elég jól. Hazai csarnokban mindig nagyszerű hangulat van, így otthon általában erősek a litván csapatok. A Lietkabelis a szezon elején kilenc mérkőzést játszott, ebből hármat nyert meg, hatot pedig elveszített. A litván bajnokságban jól indultak három győzelemmel a Mazeikiai, a BC Wolves és a Nevezis ellen, azonban ezt követően vereséget szenvedtek a Rytastól és a Zalgiristól, utóbbi volt a legutóbbi mérkőzésük. Az EuroCup sorozatban eddig nem jeleskedtek, mivel négy vereséggel állnak, kikaptak a Turk Telekomtól, a Hapoel Jerusalemtől, az Arisztól és a Cedevita Olimpijától. Ahhoz, hogy esélyük legyen az első győzelem megszerzésére az EuroCupban, több területen is javulniuk kell. Különösen a dobások terén, hiszen a mezőnyből mindössze 38,1%-os találati aránnyal dobnak, ami rendkívül alacsony, a hárompontosok mutatója pedig még rosszabb, mindössze 18,8%. Ha ezek az arányok javulnak, esélyük lehet egy győzelemre, vagy arra, hogy megszorongassák a Bourg-t.
  • A Bourg nagyon jól kezdte a szezont, több mint 20 pontos különbséggel dominálva az ellenfeleket. Az utóbbi meccseken azonban visszaesés következett be. Szoros hazai győzelmet arattak a Limoges ellen, majd 67:63-ra nyertek a Turk Telekom ellen az EuroCupban. A hétvégén viszont egy meglepő hazai vereséget szenvedtek a Dijon ellen 91:88-ra. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek a következő mérkőzésen, szorosabb védekezésre lesz szükségük, mint amit a Dijon elleni meccsen mutattak. Bourg jelenleg az EuroCup második legjobb védekezését tudhatja magáénak, hiszen mindössze 92,2 pontot engedélyeznek 100 támadásra vetítve, és ezt az előnyüket kihasználhatják a Lietkabelis ellen is.
  • A Lietkabelis nem volt a legjobb formában az elmúlt időszakban, de több van bennük. A mai meccsen extra motivációval fognak játszani, ez közelebb hozza a két csapatot egymáshoz. A Bourg esélyesebb, minden bizonnyal dominálni és nyerni is fog, de nem akkora különbséggel, mint amit a bukik várnak! Egy komolyabb hendikeppel a litvánokat nyeretem, plusz a pontszámot is over oldalról lőttem be:

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Lietkabelis – Bourg
Lietkabelis +10,5 és több mint 149,5 pont a mérkőzésen | 2.40 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kijsa Skunma 2024-10-22 21:09:55
Ezek a kosarak nagyon mennek neked!

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.