2025.09. 03.

Kosárlabda Európa-bajnokság: Törökország - Szerbia

Kosárlabda Európa-bajnokság: Törökország - Szerbia

Két száz százalékos csapat van a kosárlabda Európa-bajnokság A-csoportjában Törökország és Szerbia. A csoport csúcsrangadója következik, ahol a tét hatalmas, aki az élen zárja a csoportot az ötödik fordulót követően, az kap könnyebb ellenfelet a nyolcaddöntőben.

  • A török válogatott eddig hibátlan teljesítménnyel áll a tornán, hiszen négy mérkőzésükből mindegyiket megnyerték: legyőzték a házigazda Lettországot, majd a Cseh Köztársaság, Portugália és Észtország ellen is diadalmaskodtak. A gárda ereje az egységességben rejlik! Nem csak a sztrájátékosok vannak, akik hátukra veszik a csapatot, hanem az egész csapat együtt húzza a szekeret. Alperen Sengun és Cedi Osman fantasztikus formát mutat. Shane Larkin játékmennyiségét sikerült jól beosztani, bár az észtek ellen közel harminc percet játszott. Fontos tényező, hogy a kispadról is jelentős segítség érkezik, így Ergin Ataman csapata kiegyensúlyozott játékot tud mutatni. A mai meccsen a legnagyobb feladatuk Jokic semlegesítése lesz! Ha ezt sikerül végrehajtani, akkor akár nyerhetnek is.
  • A szerb válogatott szintén négy győzelemmel áll, de azért azt el kell mondani, hogy eddig egyetlen ellenfél sem késztette őket igazán komoly játékra, magabiztosan múlták felül Észtországot, Portugáliát, Lettországot és a cseheket is. Nagy veszteség Bogdan Bogdanovic sérülése, aki a második forduló óta nem bevethető, és már az Egyesült Államokban kezdi meg a rehabilitációt. Nélküle maradt az egy szem vezérürü Nikola Jokic, akire így túl nagy nyomás hárulhat a nehezebb meccseken. A kiváló játékos eddig még remekül helyt állt, Lettország ellen például 39 pontot szerzett. A kérdés az, hogy a csapat mennyire tudja pótolni Bogdanovicot a védekezésben. Vasilije Micic gyenge formában érkezett a tornára, Marko Guduric a Fenerbahce vezéreként friss EuroLeague-bajnokként próbálja stabilizálni a csapatot. Összességében Szerbia továbbra is aranyesélyes, de a kieső kulcsjátékosa komoly bizonytalanságot jelent.
  • Törökország jelenlegi formája és kiegyensúlyozott teljesítménye alapján közelebb állhat a győzelemhez, mint sokan gondolnák. Szerbia természetesen Jokic révén továbbra is rendkívül veszélyes, de Bogdanovic hiánya, valamint Micic gyenge játéka komoly kockázatot hordoz. A török hátvédtrió, Larkin, Osman és Sipahi eddig meggyőzőbb volt, mint szerb riválisaik. Összességében szoros meccsre van kilátás, és még vereség esetén sem valószínű, hogy Törökország tízpontos különbséggel maradna alul. Ami pedig a pontokat illeti, mindkét csapat bőven 80 pontos átlag fölött dobott eddig, 150 pontot össze fognak hozni ma is!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Törökország - Szerbia
Törökország +9,5 és több, mint 149,5 pont a mérkőzésen | 1.97 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2025-09-03 15:53:33
Nagyon erős a Schröder vezette német csapat. Bedarálják a finneket is Tamperében. 👍🏻🏀⛹🏿

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.03. 19:30
Finnország - Németország
Hendikep 12,5
Németország -12,5
1.72 61 - 91
Tét 300
Nyeremény 516
Jordan 2025-09-03 12:52:26
Nem tudtam, hogy megsérült Bogdanovic, de az nagy veszteség akkor. Ennek ellenére még mindig a szerbek a legesélyesebbek a németekkel, de nekem is kellemes meglepetés a török. Nagy meccs lesz, nem is nagyon fogadok rá, csak nézem, mert élvezet lesz remélhetőleg.
thumy 2025-09-03 10:54:35
Tetszik a tipp. Grat a tegnapiakhoz is.
Nekem tippem mai napra Esztorszag nyer es 138,5over. 2,12 szorzoval
Vác_all_in 2025-09-03 15:57:29
Ekkora egy utolsó hulladék csapatot, mint a az észtek... 64:61-ről 65:68-ra kikaptak...

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.