2025.11. 04.

Kosárlabda, Lega A: Varese – Virtus Bologna

Kosárlabda, Lega A: Varese – Virtus Bologna

Az olasz bajnokság hatodik fordulójában, a Varese és Virtus csap össze ahol a hazaiak a kiesőzónából menekülnek, míg a vendégek a bajnoki címvédés jegyében lépnek pályára. Az Euroliga-részvétel itt is nagyon fontos meccsmódosító hatással jár!

  • A Virtus jelenlegi formája és támadójátéka alapján egyértelműen favoritként érkezik Varesébe, hiszen a Trento elleni 102-83-as idegenbeli győzelem során 14 hárompontost értékesítettek, ebből ötöt Carsen Edwards, aki októberben teljes mértékben igazolta, miért volt kiemelt célpontjuk. Edwards irányítása mellett Saliou Niang, Luca Vildoza és Matt Morgan is stabilan hozzájárulnak a támadásokhoz, míg a védekezésük továbbra is erősségük. Ugyanakkor a Virtus figyelme részben már a csütörtöki EuroLeague-meccsre irányul, így kérdéses, mennyire lesznek élesek ezen az összecsapáson. Varese oldalán a szezonkezdeti győzelem után négy vereség következett, és jelenleg csak egy hellyel állnak a kiesőzóna fölött. A legnagyobb problémájuk a támadójáték hatékonysága, hiszen az elmúlt négy vereségük során egyszer sem érték el a 80 pontot. A Venezia elleni meccsen bemutatkozó Ike Iroegbu 19 ponttal kezdett, és Olivier Nkamhouával együtt kulcsszerepet kap majd Ioannis Kastritis rendszerében. Bár a Virtus papíron erősebb, a hazaiak új vezérrel és hazai pályán stabilabb teljesítménnyel meglepetést okozhatnak, különösen, ha a vendégek nem teljes intenzitással érkeznek.
  • A Virtus az esélyesebb, de csak tartalékos lángon ég majd, így nem lesz közte több, mint 14 pont. Az összpontszám pedig nem várható 178,5-nél többnek.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Varese – Virtus Bologna
Varese +14,5 és kevesebb, mint 178,5 pont a meccsen | 1.87 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Agassi 2025-11-04 10:09:18
Cremonese ellen mi volt a Virtussal ?

további tippjeink a Kosárlabda világából

A végjátékhoz közelít az NBA, NHL, kövessük együtt a Tipplapon is!
A végjátékhoz közelít az NBA, NHL, kövessük együtt a Tipplapon is!
Keleti rangadót rendeznek Nyíregyházán, ami most még egy kis kiesés-elleni harccal is meg van toldva. Nem fogják szeretgetni-dicsérgetni egymást a felek!
Keleti rangadót rendeznek Nyíregyházán, ami most még egy kis kiesés-elleni harccal is meg van toldva. Nem fogják szeretgetni-dicsérgetni egymást a felek!
2026.03. 20. NB1: MTK – Paks
Pénteken kezdődik meg az NB1 27. fordulója, amelyben az MTK hazai körülmények között fogadja a Paks csapatát.
Pénteken kezdődik meg az NB1 27. fordulója, amelyben az MTK hazai körülmények között fogadja a Paks csapatát.